Péter I. Zoltán helytörténész kapta a Rimanóczy-díjat

Péter I. Zoltán helytörténész, közíró kapta meg szerdán este a Rimanóczy-díjat. Az elismerést a Bihar megyei RMDSZ alapította, elsőként Ráday Mihály, a neves budapesti városvédő kapta meg.

Szerdán este a nagyváradi Aranyhordó étteremben, az egykori Royal kávéházban megtartott díjátadáson a Rimanóczy-család leszármazottai is megjelentek. A találkozónak Sárközi Zoltán, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének műemlékvédelemért felelős alelnöke volt a házigazdája. A kötetlen hangulatú ünnepségen például az is kiderült, hogy annak idején október 15-én nyitották meg az egykori Royal kávéházat, ez indokolta a helyszínt és az időpontot.

Rimanóczy Péter elmondta, hogy a díj idén is méltó helyre került, hiszen Péter I. Zoltán munkásságának köszönhetően „unokáink is látni fogják” Várad épített örökségét, köztük a Rimanóczy-épületeket. Dukrét Géza, a  Partiumi és Bánsági Műemlékvédő Társaság vezetője is Péter I. Zoltán érdemeit méltatta, Makkay Zoltán mérnök pedig a díjazottnak az ipartörténeti műemlékekről, például a villanyteleptől szóló írását ismertette. Biró Rozália szenátor személyesebb hangvételű beszédében elmondta, hogy Péter I. Zoltánt szerény és tiszteletreméltó embernek ismerte meg, és további könyvek megjelenésére biztatta a  helytörténészt.

Péter I. Zoltán laudációját Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke olvasta fel, majd átadta a díjat a szakembernek.  „Az idén 65 éves Péter I. Zoltán 1970-ben diplomázott mint épületgépészeti tervező mérnök,  de 1998-ban fontosnak találta, hogy műemlékvédelmi szakmérnökké képezze magát, nem feladva a 15 évig tartó újságíróskodást, ami eredményeként több száz városvédő és műemlék-ismertető írással tette gazdagabbá az olvasókat. (…) 2001 óta birtokosa a Pro Partium-díjnak, 2004 óta a Podmaniczky-díjnak, 2005 óta a Magyar Kultúráért díjnak, majd 2010-ben a Román Kulturális Minisztérium találta fontosnak oklevéllel jutalmazni a szerzőt. 29 önálló kötet  és 13 társszerzői munka nem maradhat elismerés nélkül” – állt többek között a laudációban.

A díjazottnak ezt követően Rimanóczy Kálmán a család ajándékaként egy jelképes babérkoszorút nyújtott át. Péter I. Zoltán elmesélte, hogy már 1989 előtt is foglalkozott helytörténettel, és beszélt a Rimanóczy-család tagjaival való megismerkedéséről is. Végezetül Meleg Vilmos színművész Horváth Imre verseivel köszöntötte a díjazottat.

Kimaradt?