Vitaindító stratégiatervezet készült az erdélyi képzőművészet helyzetéről

Az RMDSZ kezdeményezésére létrejött Kulturális Autonómia Tanács (KAT) felkérésére Damokos Csaba sepsiszentgyörgyi képzőművész megírta az erdélyi képzőművészet jelenlegi helyzetéről és jövőjéről szóló vitaindító stratégiatervezetétA tanulmányt a KAT – az eddigiekhez hasonlóan – szakmai, illetve társadalmi vitára bocsátja. 

„Két éve alakult meg Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központ (EMÜK), melynek célja az 1945 utáni erdélyi művészet feltérképezése, és a még fellelhető hagyatékok összegyűjtésével egy reprezentatív erdélyi kortárs gyűjtemény létrehozása. Az összerdélyi célzattal létrejött központ munkáját és célkitűzéseit fontos minél szélesebb körben megismertetni a szakma képviselőivel és a közvéleménnyel” – fejtette ki Székely István, a KAT elnöke, az RMDSZ főtitkárhelyettese.

Székely István szerint az erdélyi képzőművészet terén gondot jelent a kortárs művészetekre szakosodott művészettörténések hiánya, ez pedig alapfeltétele egy kritikát gyakorló, dinamikus művészeti életnek. ,,Célzott ösztöndíjak meghirdetésével kell a fiatalok motivációját növelni, érdeklődésüket a kortárs művészettörténet irányába terelni” – hangsúlyozta a KAT elnöke.

,,Az erdélyi képzőművészet trendek és tradíciók között kanyargó bonyolult szövevényét tekintve a problémákat látszólag egyszerű kiszűrni. Viszont rájuk megoldásokat találni még látszólag sem egyszerű. A megoldások meg nem egyértelműek, habár az érdekek látszólag közösek, mégis a műfaj, és az abban alkotók habitusa olyan jellegű, hogy mindig több a kérdés, mint a válasz” – írja Damokos Csaba vitaindítójában.

Úgy véli, a kiállítótermek többsége nem megfelelő, egy üres tér kiállítótérré, vagy galériává való avanzsálása nem merül ki abban, hogy azt kijelentik róla. A felsőoktatásba bekapcsolódó „sok diák, nagy osztálylétszámok a műhelymunka rovására mennek, nehezebben alakul ki bensőséges mester-tanítvány viszony. […] A végzettek nagyobb számából kifolyólag a lemorzsolódás is nagyobb. A frissen végzetteknek, fiataloknak kiírt pályázatok kell segítsék egyrészt az integrálódást, másrészt lehetőséget nyújtsanak a bemutatkozásra” – szögezi le a képzőművész tanulmányában.

 

 

Kimaradt?