Vidám-komoly táncjáték: A sóvidéki kalapács

Újabb, vidámságában is komoly táncjátékkal készül a közönség elé lépni a Hargita Együttes Boka Gábor rendező vezénylete alatt, ismét egy Petőfi Sándor műből merítve ihletet.

A sóvidéki kalapács a „színház a színházban” elemeinek bevonásával parafrazálja nemzeti költőnk A helység kalapácsa című művét.

A cselekmény valamikor az 1850-es évek elején zajlik. Még frissen él a Szabadságharc emléke, de már megszületett Petőfi mítosza. Egy sóvidéki faluba éppen báli alkalomra érkezik egy vándor színtársulat. Míg a helybeli lakókban felismerhetjük Petőfi művének szereplőit, a trupp előadásában részletek hangzanak el belőle.

Boka Gábor forgatókönyve a hasonlóságok és különbségek játékából építkezik. Sorban jelennek meg a különböző párhuzamok: falubeliek-tanyaiak, vidékiek-városiak (vándorszínészek), civilek-karhatalom. Mindvégig a különbözőségből fakadó feszültségek kapnak lángra és oldódnak fel, különleges helyzetek alakulnak ki, végül mindenkit összefogásra sarkall a közös ellenség.

Az előadás fő vonulatát a sóvidéki táncok adják, galga-menti táncok és egy úri tánc, a Palotás egészítik ki. Koreográfus Kovács Norbert Cimbi, alkotótársa Gaschler Beáta.

A táncjáték ősbemutatója február 27-én, csütörtökön lesz a Városi Művelődési Házban, amit egy második előadás követ 28-án, pénteken.

 

Kimaradt?