Ugron Zsolna író, Molnár-Bánffy Kata kommunikációs szakember és Szebeni Zsuzsa színház- és irodalomtörténész itthon és külföldön is sikereket értek el, és mindig szeretettel gondolnak szülőföldjükre, Erdélyre. Hegedüs Csilla képviselőjelölt, az RMDSZ Nőszervezetének kommunikációért felelős alelnöke meghívottjaival egy online eseményen többek között arról beszélgetett, miért fontos számukra az erdélyi kultúra, és hogy kiket tekintenek példaképeiknek.

Ugron Zsolna jelenleg Budapesten él, forgatókönyveket ír dokumentumfilmeknek, és a Nagyok című műsort vezeti, ahol a magyar kultúra jelentős személyiségeivel beszélget. Szebeni Zsuzsa Sepsiszentgyörgyön a Magyar Kulturális Intézetet vezeti, emellett kutat, Bánffy Miklóssal és a helikoni körrel foglalkozik, és különös figyelmet szentel az elfelejtett erdélyi női egyéniségeknek, akiket „vissza szeretne hozni a látótérbe”. Molnár-Bánffy Kata kommunikációs területen dolgozik, a Képmás magazint szerkeszti, amely a hagyományos értelemben vett értékeket helyezi előtérbe – derült ki a meghívottak bemutatkozásából. 

Hegedüs Csilla felvetette: mindig is foglalkoztatta, hogyan ír egy író. Ugron Zsolna úgy vélekedett, „írni munka”, amit csakis rendszeresen lehet űzni, mint bármi mást az életben. Szerinte majdnem minden íróra igaz, hogy nagyon meghatározott, szigorú rendszer szerint ír, ilyenkor elképesztő koentráció és magány kell az embernek, osztotta meg gondolatait.

„Amikor írok, felkelek hatkor, és írok, amíg tudok, amíg szét nem robban a fejem. Amikor leülök, három-négy hónap alatt megírok egy regényt, de ilyenkor elviselhetetlen vagyok, és összeveszek mindenkivel. Nem lehet ki-be ugrálni, fél órát írni, majd kiteregetni és postára menni, mert amikor írsz, nagyon mélyen benne vagy a történetben” – fogalmazott Ugron Zsolna.

Molnár-Bánffy Kata egyebek mellett arról beszélt, számára az elmúlt időszak legnagyobb élménye egy nyári zarándokút volt, amelyet férjével együtt tettek meg: Budapestről gyalog elindultak el Csíksomlyóra a Mária-úton, öt hét alatt 815 kilométert tettek meg. Úgy gondolja, egyéni, belső utat is bejár ilyenkor az ember, és ennek spirituális hozadéka is van.

Az elején nagyon nehéz volt a gyaloglás, mondta, fájt a lába, és bosszantotta, hogy ilyen nehezen bírja, ám ez néhány nap után elmúlt. Kifejtette: amikor az ember egy hátizsákkal a hátán gyalogol, amiben csak egy váltás ruha van, csökkennek az igényei, és szerinte a szabadságnak ezt a fokát soha nem lehet megtapasztalni a mindennapokban, a „városi civilizált életben”.

„Mindenkinek el szoktam mondani, hogy rettenetesen örülök, hogy nem az El Camino-ra mentünk, hanem a Mária-úton, mert az ember, ahogy megy végig a tájon, faluról-falura, annyira intim viszonyba kerül a tájjal, annyira benne él, annyi érzelmi energiát belead és kap. Miért adnád azt egy vadidegen tájnak?” – mesélte Molnár-Bánffy Kata hozzátéve, hogy ilyenkor az ember megszereti a legutolsó falut és lombhajlatot is.

A világjárványnak volt pozitív hozadéka is

Hegedüs Csilla szerint a koronavírus-járvány alatt számos olyan dolgot felfedeztünk, amelyek eddig kéznyújtásnyira voltak, és amiket azért nem vettünk észre, mert mindig messzebbre mentünk, távolabbra néztünk.

Szebeni Zsuzsa úgy fogalmazott: a járványban kiderült, hogy valójában mi a fontos, és mi nem. Ez látszik abból, hogy mely kapcsolatok éltek túl, ez egy próbája volt az emberi és társadalmi kapcsolatoknak, és elválasztódott „az igazi a nem igazitól”. Hozzátette, volt ideje többet olvasni, életében először kovászt készített, természetes festékekkel festett, és mindenkivel hosszan cseverészett, akivel addig nem volt ideje.  

Hegedüs Csilla ehhez annyit tett hozzá, hogy felfedezték, a környékünkön lévő falvakban is lehet zöldséget, gyümölcsöt, húst venni, „csere-kapcsolat” is kialakult sokszor, és elkezdtek komolyan kertészkedni is. Szerinte a saját világunkat, ami eddig is karnyújtásnyira volt, sokkal jobban elkezdtük értékelni, és szerinte már soha nem térünk vissza ugyanoda, ahol a vírus előtt voltunk. „Én is azt tapasztaltam, hogy leegyszerűsödött az élet. Mindenki otthon volt, dolgozott vagy tanult, az internet alig bírta, és jókat ettünk. Mi esténként társasjátékoztunk, így elég jól éltem meg a karantént. Az online része nem hiányzik, az kínszenvedés volt” – egészítette ki Ugron Zsolna.

Mindhármuk titkos példaképe Bánffy Miklós múzsája, Szilvássy Carola

Ami közös a meghívottakban, hogy mindannyian kötődnek valamilyen módon Bánffy Miklóshoz. Szebeni Zsuzsa szerint az ő esetében ez a   hazai oktatási rendszernek köszönhető, mivel iskolás korában cenzúrázták Bánffy és Kós Károly műveit. Amikor még nem volt új tankönyv nyomtatva, a cenzúrát úgy oldották meg, hogy feketével kihúzták a neveket, ám ettől Szebeni Zsuzsa csak még kíváncsibb lett. Megszerezte az előző évek tankönyveit, megnézte ezeket a neveket, és akkor kezdett el Bánffy Miklós életével foglalkozni, ami aztán „beszippantotta”. Mára már ez a kutatás „elfajult”, és minden szálnak igyekszik utánajárni, még azt is tudja, hogy milyen fogkeféje volt Bánffynak.

A meghívottak tagjai a Carola Egyesületnek, és Molnár-Bánffy Kata szerint mindhármuk titkos példaképe Bánffy Miklós múzsája, aki nagyon izgalmas, sokrétű személyiség volt. Ő pontosan ezekben az erdélyi nőkben látja azt, hogy az ember lehet egyidőben aktív, alkotó, és konzervatív, háziasszony is, ezek együtt is tudnak működni, vélekedett. Szerinte ezt kifejezetten az erdélyi arisztokrata asszonyoknál lehet látni, és nemrégiben egy dokumentumfilmen is elkezdtek dolgozni, amely Carola életéről szól, és amelyen mindhárman dolgoznak.

Ugron Zsolna úgy fogalmazott: számára olyan Carola, mintha ismerte volna, ő az erdélyiség jelképe. Szerinte ezeknél a nőknél sosem volt kérdés, hogy hol helyezkednek el a világban, hogy hol határozzák meg magukat a férfiakhoz képest. „Carolának nagyon más élete volt, és elképesztően vagány volt. Megmutatta, hogy igen, lehet, hogy elmegyek Afrikába megkeresni az unokatestvérem sírját, de közben fél kézzel gatyába rázom az erdélyi irodalmi életet, miközben egy meglehetősen konzervatív környezetben élek. Én nem tudom, hogy hogy nem lehet lelkesedni Caroláért” – mondta az író.

A meghívottak mindhárman megegyeztek abban, hogy számukra az erdélyi női példakép olyan, aki „nagyon egyenesen, két lábbal áll a földön”, határozottan áll a helyén, bárhogyan alakul is az élet, a történelem körülötte. Emellett ezeknek a nőknek egytől egyig elképesztő humoruk van, Ugron Zsolna szerint akár egy idézetgyűjteményt is lehetne szerkeszteni a mondásaikból.

(Címlapkép: Erdélyi Református Egyházkerület Levéltára)