Élőben közvetített felolvasószínházi előadással jelentkezik a szatmári színház

A járványügyi intézkedések miatt nem lehet színházi előadásokat tartani, így a Havi Dráma SzatmárON felolvasószínházi sorozat legfrissebb darabja online, a Havi Dráma SzatmárOn Facebook-oldalon és természetesen a Harag György Társulat Facebook-oldalán élőben lesz látható november 7-én, szombaton 19 órától. A műsoron Ivan Viripajev Illúziók című darabja szerepel Frumen Gergő, a társulat színészének a rendezésében.

„Négy hang, négy kiváló színész, és egy szerelmi történet. Több szerelmi történet. És humor. És élet és halál, természetesen. Viripajev igazi mesélő. Én is ezért választottam ezt a szöveget, mert mostanában úgy érzem, hogy egyre inkább ezt kérjük a színháztól, hogy meséljen nekünk, másokról, magunkról – ezt már ki-ki döntse el maga –, de a lényeg, hogy talán a körülmények ellenére is utazhatunk egy kicsit, együtt, a közönséggel. Annyit azért elárulok, hogy, reményeink szerint, ahogy a való életben is, lehet majd kacagni, sírni, fellélegezni, vagy éppen felkiáltani magunkban, hogy: azt az ebugattát, erre aztán nem gondoltam volna!” – idézi a szervezők közleménye Frumen Gergőt, aki az elmúlt időszakban a Cselédek és a Vasvonó című előadásokat jegyezte rendezőként.

„Viripajev rendkívül érzékeny, modern szerző, aki úgy képes mai hangon szólni, hogy közben az emberi lélek kortalan dicsőségét élteti. Illúziók című drámájában csodás hősöket kelt életre, akik kimondott és ki nem mondott igazságok, rút és gyönyörű hazugságok között táncolnak – téren és időn át. De figyelem, a nézőnek és a szereplőknek is résen kell lennie, hiszen, ahogy az életben, itt is csak abban lehetünk biztosak, hogy semmi sem biztos. (Vagy mégis?)” – írja az előadás szinopszisa.

A produkció szereplői Varga Sándor, Kovács Nikolett, Moldován Blanka és Diószegi Attila. A felolvasószínházi előadás 14 éven aluli nézőinknek nem ajánlott.

A Havi Dráma SzatmárOn Keresztes Ágnes kezdeményezésére indult három évvel ezelőtt, a marosvásárhelyi Havi Dráma szatmári testvérprogramjaként, a Látó szépirodalmi folyóirattal és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel partnerségben. A negyedik évadot indító Illúziókon túl több előadás is szerepel a felolvasószínházi évadtervben, melyeket már – remélhetőleg – élőben is lehet majd követni a Havi Dráma megszokott színhelyein.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?