Hütter Dóra erdélyi egyetemi évei után Budapestre költözve, egy éve alapította Dorchipelago nevű zenekarát, nem sokkal később pedig olyan zenészek játszották a dalát, akiknek korábban a koncertjeire járt a budapesti jazzklubokban. A szatmári énekesnő-dalszerzőt több száz jelentkező közül válogatták be a Dalfutár című műsorba, amelyben Hajós András, az Emil.RuleZ! frontembere olyan zenészeket hoz össze, akiknek az útjai egyébként nem kereszteznék egymást, és akik egy-egy közös dalt alkotnak úgy, hogy csak a munkafolyamat végén tudják meg, hogy kivel dolgoztak együtt. Így született a Színtévesztő, Dóra szerzeménye, Bognár Szabolcs producer, Csider István Zoltán költő-slammer és Radics Gigi énekesnő közreműködésével. Dórát friss zenekaráról és dalfutáros kalandjáról kérdeztük.

Mióta foglalkozol színpadi énekléssel? Volt olyan meghatározó élményed, aminek hatására ez érdekelni kezdett?

Szerintem nem. Tinédzser korom óta foglalkozom vele.  Nekem a gitárral kezdődött igazából az egész, aztán azzal együtt mindig ott volt az ének. Gitáresteket adtam, sulis rendezvényeken játszottam. Sok zenét hallgattam mindig, ami tetszett, azt megtanultam. Aztán jöttek saját ötletek is. Imádtam az élő zenét, a színházat, az előadásokat. Szatmáron, ha volt ilyen alkalom, az mindig nagyon érdekelt. Budapestre is ezért jöttem, mert beszippantott a város kulturális élete, a sok jó koncert és zenész. Szóval egy meghatározó élményt nem tudnék kiemelni, mert legalább 2000 van…Szatmáron művészeti líceumba jártál, klasszikus gitárral foglalkoztál. Milyen városokba, zenei közösségekbe vezetett az utad ezután?

Bár a zene mindig ott volt az életemben, viszonylag későn jöttem rá hogy ez nekem több mint hobbi. A Szatmári Művészeti Líceumba is csak az utolsó két évben jártam, aztán a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem zenepedagógia szakra nyertem felvételt. Részt vettem a helyi jazz fesztivál workshopjain, illetve a szombathelyi Lamantin jazz-táborban is rengeteget tanultam a jazz-elmélet alapjairól, meg erről a műfajról úgy általában. Az alapszak után Budapestre költöztem, és Micheller Myrtilltől tanulhattam a természetes hangadásról, az előadóművészetről. A vele eltöltött idő többet ért sok évnyi iskolánál. A zenekar többi tagjai a Kőbányai Zenei Stúdió, a Liszt Ferenc Akadémia, a Bartók Béla Konzervatórium volt vagy jelenlegi diákjai, és rendkívül kreatív zenészek, muszáj megemlítenem őket, hiszen nélkülük ez nem lenne az igazi. 

A Dorchipelago tagjai különböző korosztályokhoz tartoznak, mi a találkozásotok története?

A Dorchipelago alaptagjaival már sok-sok éve ismerjük egymást, régi jó barátok: Botos Norbert a zongorista, akitől rengeteget tanultam, és Henter Ambrus basszusgitáros szintén szatmári, velük már zenéltünk együtt azelőtt is más projektekben. Pethő Csabival egy erdélyi zenetáborban találkoztam először. Akkor még nagyon fiatalok voltunk, de szimpatikus volt, hogy több zenei stílus is érdekli. Borbély Bence Regővel, a dobosunkkal egy verseny alkalmával találkoztunk, beugrósként játszott velünk 3 dalt, de olyan jól hogy megtartottuk… (nevet). Ez a csapat így elég családias, néha vannak véleménybeli eltérések a korkülönbség miatt, de azért itt nyitott emberekről van szó, és próbáljuk ezeket kezelni. Szerintem ez, hogy többfélék vagyunk egyrészt egy jó kihívás, másrészt a több nézőpont színesíti a produkciót.Milyen sziget a tietek?

Békesziget (nevet). A zenekar neve egy mozaikszó: az angol archipelago – szigetcsoport – és a Dóra ötvözete. A természet eléggé megihlet, sok dalunk témájában szerepel. Ezt a nevet amúgy egy erdei séta közben találtam ki.

Sunny popnak nevezitek a műfajt, amit műveltek. Ez egy saját fejlesztésű címke?

Abszolút saját. Ha kisüt a nap, általában jó kedve lesz az embernek. Mi is ezt szeretnénk üzenni a zenénkkel. A pozitív hozzáállás nagyon fontos szerintem manapság. Néha egy jó gondolat viszi előre az embert. Szerintem a zene, és a művészet bármely ága, nem csak öncélú. Az én feladatom talán az, hogy mosolyt csaljak az emberek arcára ezekkel a dalokkal. A sunny pop pedig egy jó utalás arra, hogy ez egy könnyen befogadható műfaj, de mégsem a megszokott, mai pop zene. Több műfaj is inspirálja: jazz, funk, blues, reggae, pop…

Hogy áll össze ez az „inspirációcsomag”? Milyen zenét hallgatsz, mivel kapcsolódsz ki?

Nagyon sokfajta zenét hallgatok, imádom a minőségi pop zenét, a ’60-as évek jazz zenéjét, a funk, hip-hop ritmusokat, az autentikus afrikai zenét, a soul zenét, de nagyon izgalmasnak tartom a zenei műfajok fúzióját. Mai zenéket is hallgatok, amiknek már szinte meg se lehet mondani a műfaját. Számomra az egyik leginspirálóbb kortárs szerző jelenleg Jacob Collier, de ez mindig változik, és nem is kezdek bele az általam szeretett előadók felsorolásába.

A Napsugár című első albumotokon Botos Norberttel, a zenekar billentyűsével szerepeltek zeneszerzőként és szövegíróként. Hogy oszlanak meg a feladatok?

A Napsugár albumunk anyaga nagyrészt tőlem származik. A legtöbb dalt én írtam meg, dalszöveggel együtt, majd a zenekar hangszerelte saját ötleteikkel színezve. Egy dal kivétel az albumról, a Wonderful Day, ami a Norbi szerzeménye, ezért került fel az ő neve is, mint szerző, a lemezre. A munka nálunk úgy zajlik, hogy elküldöm a srácoknak a dalokat akusztikus gitár-ének formában, majd a próbákon megalkotjuk közösen a zenekari hangzást. Minden dalban benne van tehát mind az öt ember munkája. Ez a közös alkotás csodálatos érzés!

Egyértelmű volt, hogy magyarul fogtok énekelni?

Nem egyértelmű, nem zárkózunk el a többi nyelven való énekléstől sem. Legtöbb dalunk magyar, de vannak angol dalszövegeink is. Szeretek magyarul énekelni, főleg saját szövegeket.

Ma már ez a zenekar a fő munkahelyed, de ez nem volt mindig így. Nehéz volt megtenni ezt a lépést, pont most, amikor a koronavírus elmosta többek között két tavaszi erdélyi fellépéseteket is?

Szerettem a bölcsit, ahol két évig dolgoztam gyerekekkel. Ez nagyon inspiráló volt. 2019 májusában döntöttem úgy, hogy több időt szeretnék a zenekar beindítására, a saját dalok kidolgozására szánni. Ez a nyár jól alakult, hiszen létrejött a zenekar, s ha szűkösen is, de a zenélésből többnyire fenn tudtam tartani magam. Tény, hogy azóta is ez a főállásom, de azért nem szeretnék képmutató lenni, hiszen ebből nagyon nehéz megélni. A vírushelyzet óta szinte semmilyen bevételünk nem volt, hiszen lemondták a koncertünket a Zalafesten, a Marosvásárhelyi Jazz Fesztiválon sem vehettünk részt, a Szatmári Családi Napok sem került megrendezésre, és sorolhatnám. Ezért sok mellékállást vállaltam, kávézókban, kisboltban, irodákban, ami éppen akadt. Jelenleg két hónapja egy laptop-cégnél dolgozom, és emellett viszem a zenekar ügyeit. Hát nem egyszerű. Mégis abban bízom, hogy visszaáll a rend jövő nyárra, és újra koncertezhetünk fesztiválokon is.

Te voltál a Dalfutár történetének első, előzetes válogatás útján kiválasztott „civil” zeneszerzője. Mit reméltél Hajós András műsorától, amikor jelentkeztél a felhívásra?

Semmit, azt hittem nem fognak kiválasztani. Aznap reggel pizsamában, kávézás közben láttam meg, és rögtön felgitároztam a Napsugárt a jelentkezős videóra. Ez egy óriási ajándék nekem. A kezdetek óta követem ezt a műsort, és hát… imádom. Mindig is játszadoztam a gondolattal, hogy mi lenne, ha egyszer benne lennék… a gondolat ereje, vagy csak baromi nagy szerencse, nem tudom. Akkor történt minden, a zenekarral is akkor kezdtünk el dolgozni, amikor megjelent ez a felhívás, nem gondolkodtam sokat a jelentkezésen. Azt, hogy ilyen alkotótársaim lesznek, meg álmomban se mertem volna gondolni. Nagyon hálás vagyok az egész Dalfutár-csapatnak...

Az volt a feladatod, hogy írj egy dalt, amit aztán számodra ismeretlen alkotók hangszerelnek meg, látnak el szöveggel, adnak elő. Hajós András próbált meggyőzni róla, hogy bossa novát írj, ha már ez a műfaj mindkettőtökhöz közel áll. Mi történt ezután? Könnyen dolgozol megrendelésre?

Hát nem igazán dolgozom megrendelésre, bár volt rá egy-két példa… Végülis nem bossa nova stílusban küldtem el a dalt, érdekes módon a producer, Bognár Szabi egyik változata pont egy ilyen nyolcados lüktetésű hangszerelés lett… Nagyon boldog voltam ezért is. A kérdésre válaszolva, itt annyi volt a „megrendelés” hogy írjak egy dalt, függetlenül bármitől, és ez könnyen ment. Csak azt kellett hoznom, ami vagyok, amit tudok. Egy könnyed, laza hangulatú dalt küldtem el, amivel csak annyi volt a célom, hogy beindítsam az alkotótársak fantáziáját… szerintem ez sikerült.

A műsorban – mielőtt találkoztattok volna – a producerben felmerült, hogy a dalodat valójában Hajós András írta. Ezt hogy értékeled így utólag?

Hát ez hatalmas… Valójában én nagyon szeretem Andrást. Minden, amit csinál eredeti, kreatív és minőségi. A zenéjében is, meg ebben a műsorban is. Megérint, közel áll hozzám a világa, és nagyon tisztelem őt. Mivel elég sok munkáját ismerem, hallgattam… lehet, picit hatással van rám. Vagy nagyon (nevet). Azért egyáltalán nem gondolom, hogy egy lapon kéne említeni engem vele… de nem tagadom, ez hihetetlenül jól esett.

Zeneszerzőként milyen szembesülni azzal, hogy a dalod mások kezében alakul?

Erre a valós életben kevés példa volt eddig. A Dalfutárhoz eleve úgy álltam, mint egy játékhoz. Izgatottan, nyitottan. Az igazat megvallva, legjobban a producertől „féltem”, de vártam is egyben, mert még soha nem dolgoztam együtt ilyen módon senkivel. Azért arra is fel próbáltam magamat készíteni, hogy technó-diszkót csinálnak belőle… azon kacagtam volna, és kész. A dalom igazán jó kezekbe került. Minden képzeletemet felülmúlta a produceri munka. Amikor meghallottam az A verzió első hangjait, azt gondoltam magamban: EZT NEM HISZEM EL!!! Szabi kottákat gyártott, felhasználva a zenei motívumaimat, beleépítve a zenébe, olyan zenészek játszották fel az alapot, akiknek én a koncertjeire járok a fővárosi jazzklubokban. Élő zene volt ízig-vérig, és ez számomra óriási érték. A szöveggel kapcsolatban csak azt nem szerettem volna, hogy valami nagyon kommersz, elcsépelt legyen, de Csicsi (Csider István Zoltán) szerencsére pont nem az az ember, aki ilyet írna, ellenkezőleg, egy mély, izgalmas, nem mindennapi életképet fogalmazott meg, aminek szintén nagyon örülök. Az hogy Radics Gigi énekelte el, megint egy álom nekem… Ő az énekhangjával feltette az i-re a pontot.

A műsor biztosan ad egyfajta ismertséget, ami egy kezdő zenekarnak jól jön, de ezen túl, mit hozott számodra ez a műsor, amit esetleg a Dorchipelago projektbe is be tudsz építeni?

A Dalfutár szerintem még mindig egy rétegműsor. 100-200 ezren megnézik, ami szuper, de nem milliós nézettségű show. Ennek ellenére mégis inkább ilyesmiben vennék részt, mert ez az alkotásról szól, az emberi együttműködésről, a résztvevők valós énjéről, nem pedig az illúziókról meg a sztárkodásról. Ez nekem nagyon szimpatikus, valódi, és azok között, akik ezt nézik, talán inkább megtalálható az én célközönségem is, hiszen önmagam lehettem benne. Nem titkolt szándékom népszerűsíteni a Dorchipelagót, hiszen ezt a munkát senki más nem teszi meg helyettem. Nagyon szeretném, ha a zenénk eljutna azokhoz, akiknek ez értékes, és ad valamit. Talán egy-két embernek máris felkeltettük az érdeklődését a műsor által, ezért hála és köszönet! Egyébként beépítettük a Színtévesztő dalt a repertoárba, igaz kicsit átdolgoztuk, hogy dorchipelagós legyen, de így most már a miénk is. Játsszuk is az őszi lemezbemutató koncert-sorozatunkon, legközelebb október 16-án Budapesten a Katona Borházban, majd november 7-én a paksi jazz-rock fesztivál nagyszínpadán. Szeretettel várunk mindenkit!