Új Hamlet-bemutató közeledik, nagyváradi-gyulai koprodukcióban

A nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata a Gyulai Várszínházzal közös produkcióban állítja színpadra William Shakespeare Hamlet című drámáját. A nagyváradi kőszínház 120 éves történetében először viszi színre a klasszikus drámát. A Telihay Péter rendezte előadás bemutatója Gyulán lesz augusztus 29-én, szombaton, később Nagyváradon is játsszák.

„Ahogy jobban elmélyültem a Hamletben, rájöttem, hogy ez egy rendkívül komplex történet. Kilóg az életműből, szerkezetileg is, de az alkalmazott technikák felől nézve is. Azt hiszem, hogy A vihart leszámítva, ez az egyetlen darabja Shakespeare-nek, ahol sikerült nagyon messzire mennie az aktuális Angliától. Olyan mélyre ásott, és olyan szintekre hatott le, ahol már elengedte a hétköznapi valóság bizonyos elemeit, és a tudatalattinak olyan birodalmába tért, ahová nagyon nehéz követni” – idézi a színház közleménye a rendezőt, aki hozzátette: „A Hamlet ledob magáról minden aktualizálási ambíciót. Sok előadást láttam, sokról tudok, de mindegyik, amelyik egyetlen elemnek rendelte alá a rendezői koncepciót, leszűkített számtalan értelmezési tartományt. Azt remélem, hogy a mi előadásunk ezt a sokféleséget, ezt a többszörösen csiszolt prizmát, amiben nem tudom, hányféleképpen törik meg a fény, sikerül megmutatni.”Telihay Péter, az előadás rendezője első ízben dolgozik a nagyváradi társulattal. Telihay 1988-ban végzett az akkori Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakán, később, 1995-ben rendező szakon is diplomázott. Alapító tagja a Független Színpadnak, hosszabb-rövidebb ideig a Miskolci Nemzeti Színház, a Vígszínház, a Radnóti Színház, a Szegedi Nemzeti Színház, valamint a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja volt. Munkáit több ízben is díjazták, Karenina, Anna című, egyik legutóbbi rendezése pedig a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába is meghívást kapott.

Az előadás címszerepét Sebestyén Hunor játssza, akinek rátermettségét és tehetségét Nívódíjjal, Földes Kati-díjjal, valamint a kisvárdai színházi fesztivál legígéretesebb pályakezdőjének szóló díjával jutalmazták korábban. További szerepekben Dimény Levente, Tóth Tünde, Trabalka Cecília, Kardos M. Róbert (Jászai-díjas), Szabó Eduárd, Hunyadi István, Kocsis Gyula, Szotyori József, Gajai Ágnes, Tóth Zsófia, Tőtős Ádám és Dombi Dávid láthatók. Az előadás koreográfusa Lőrinc Katalin, díszlettervezője Horváth Jenny, a jelmezeket Florina Bellinda Vasilatos jegyzi.

A premierre jegyek a Gyulai Várszínház jegypénztárában, valamint online, a www.gyulaivarszinhaz.hu oldalon vásárolhatók.

A Hamlet gyulai bemutatóját követően, az előadást, amennyiben a járványügyi korlátozások ezt megengedik, október 16-án mutatják be, a Szigligeti Színház alapításának 120. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat keretében.

Kapcsolódók

Kimaradt?