A korlátozások ellenére több erdélyi előadás lesz a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján

Augusztus 21-én, pénteken kezdődik és augusztus 29-ig, szombatig tart a Magyar Színházak 32. Kisvárdai Fesztiválja. A versenyprogramba tizenhárom határon túli előadást válogatott be Balogh Tibor művészeti tanácsadó, köztük erdélyieket is, de ezek egy része azonban a koronavírus-járvány miatt bevezetett utazási korlátozások következtében elmarad.

A fesztivál honlapján szereplő program szerint az erdélyi társulatok produkciói közül a Nagyváradi Szigligeti Színház Lila ákác (r.: Botos Bálint), a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház A nép ellensége (r.: Keresztes Attila), a marosvásárhelyi Spectrum Színház Függöny (írta és rendezte: Kincses Elemér), a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház Pornó (r.: Árkosi Árpád) és a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Raszputyin (r.: Sardar Tagirovsky) című előadásai lesznek versenyben.

Emellett látható lesz a marosvásárhelyi Spectrum Színház további két produkciója, az egyik a Soproni Petőfi Színházzal és a Zentai Magyar Kamaraszínházzal közösen készült Római karnevál (r.: Pataki András), a másik a Zsiga és a nők (r.: Bodolay Géza).

(Címlapfotó: A nép ellensége - Marosvásárhelyi Nemzeti Színház)

Kapcsolódók

Kimaradt?