Európa Kulturális Fővárosa: Rijeka és Galway maradna jövő tavaszig, Temesvárt 2023-ra halasztanák

Az Európa Kulturális Fővárosa-program idei és következő háromévi lebonyolítását érintő javaslatot tett kedden az Európai Bizottság, tekintettel a koronavírus-járvány okozta korlátozásokra.

Az EB honlapján olvasható közlemény szerint az idei két főváros, a horvátországi Rijeka (Fiume) és az írországi Galway 2021. április 30-ig tölthetné ki mandátumát, vagyis esélyt kapnának arra, hogy a tervezett – de a járványhelyzet miatt elhalasztott – programokat megvalósítsák.

A javaslat szerint a 2021-re kijelölt kulturális fővárosok közül Újvidék (Szerbia) 2022-ig kapna haladékot a programok megszervezésére és a szükséges infrastruktúra kiépítésére, Temesvár és a görögországi, Athénnal szinte összenőtt Elefsina pedig 2023-ban látná el a kitüntető feladatot. Temesvár esetében már megírtuk, hogy a Temes Megyei Művelődési Igazgatóság vezetője szerint ez a halasztás „megmentené a programot”, a szervezők ugyanis hatalmas késésben vannak a pályázatban vázolt menetrendhez képest.

2023-ban Veszprém is Európa Kulturális fővárosa lesz, tehát „konkurenciát” kapna a temesvári programokkal.

2022-ben a litván Kaunas és a luxemburgi Esch lesz Európa Kulturális Fővárosa; róluk a bizottság közleménye annyit ír, hogy elegendő idejük van különböző jövőbeli forgatókönyvek kidolgozására.

Az EB javaslatát az Európai Parlamentnek és az Európai Unió Tanácsának is jóvá kell hagynia.

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?