A kulturális miniszter erre a hétre ígéri a beltéri kulturális tevékenység elkezdését szabályozó rendeletet

A kulturális és az egészségügyi minisztérium közös rendeletét a beltéri előadások és koncertek gyártásának újrakezdéséről ezen a héten aláírják, közölte hétfőn Bogdan Gheorghiu kulturális miniszter a News.ro szerint.

A tárcavezető közleményében elítéli a kulturális intézmények alkalmazottainak egészségét veszélyeztető „PSD-s cirkuszt” – arra utalva, hogy Bukarest PSD-s főpolgármestere, Gabriela Firea szombaton bejelentette, hogy június 15-től a fővárosban az egészségügyi előírások betartásával megnyitnak a színházak és kulturális intézmények, a kormány pedig emlékeztette rá, hogy ez jelenleg tilos – és leszögezi, hogy a közös rendeletet a beltéri próbák elkezdéséről ezen a héten aláírják, hogy a kulturális szféra fokozatosan visszatérhessen a normalitáshoz.

A miniszter szerint a módszertant már a közönséggel járó aktivitásra is előkészítették, csak arra várnak, hogy az egészségügyi szakértők megerősítsék a járvány visszahúzódását, és jóváhagyják az ilyen típusú tevékenységet. Gheorghiu hangsúlyozta, hogy folyamatosan a kulturális tevékenységek újraindítása mellett érvelt, de nem mellőzhette az egészségügyi minisztérium figyelmeztetéseit, nem játszhatott az emberek egészségével.

A múzeumok, galáriák, könyvtárak május 15-től nyithattak ki, június 1-től pedig engedélyezték a filmgyártás újraindítását, a legfeljebb 500 fős közönség előtt szervezett szabadtéri előadásokat és a drive in típusú előadásokat. Június 15-től megnyithattak a plázák, az ezekben működő mozik viszont még nem.

Kapcsolódók

Kimaradt?