A nagybányai falról és a mögötte élő cigányokról készült fotósorozat nagydíjat nyert

Hajdú D. András nyerte el A fal, amit mi kerítésnek hívunk című munkájáért a 38. Magyar Sajtófotó Pályázat MÚOSZ Nagydíját, míg az André Kertész-nagydíjat Kovács Bea kapta Éber kóma című anyagáért, írja az MTI.

Csütörtökön nyílt volna az idei pályázat legjobb munkáit bemutató kiállítás a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, ahol az ünnepélyes díjátadót is megtartották volna - emlékeztetett a pályázat honlapjára a szervezők által csütörtökön feltöltött videóban Szlukovényi Tamás, a pályázat zsűrielnöke. A videóban Ron Haviv, a zsűri tagja bejelentette: idén Hajdú D. Andrásnak ítélték a pályázat nagydíját.A fal, amit mi kerítésnek hívunk című anyag - amely pályázat Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat) kategóriájának első díját is elnyerte - Nagybánya nyomortelepein elő cigányok életét mutatja be. Hajdú D. András A kongói dzsungel magyar hőse című pályamunkájával a Természet és tudomány (sorozat) kategória első díját is megkapta.

„2011-12 környékén, amikor Nagybányán kint voltam, arról beszélt a polgármester, hogy itt egy éven belül minden csodaszép lesz, minden megváltozik, és nyoma nem lesz annak a borzalomnak, ami most ott van. Ez nyolc évvel ezelőtt volt, semmi nem változott, azon kívül, hogy most már téglával is megdobáltak fotózás közben, tehát inkább eszkalálódik a helyzet” - mesélte nagybányai élményeit Hajdú D. András. 

Még több nagybányai kép itt látható.

A legjobb emberközpontú pályázati anyagnak járó André Kertész Nagydíjat Kovács Bea (szabadfoglalkozású) érdemelte ki Éber kóma című anyagáért, amely a Mindennapi élet (sorozat) kategória első díjasa is lett. Kovács Bea sorozata azt mutatja be, ahogyan egy 2017-ben a zebrán elgázolt és azóta éber kómában fekvő súlyosan beteg lányt ápolnak és gondoznak szülei az otthonukban.

A nyolcadik alkalommal kiírt, a fotográfiát legjobban felhasználó tipográfiért járó Molnár István-díjat az L2 Stúdió két alapítója, Lakosi Krisztián és Lakosi Richárd nyerte a Magyar Formatervezési Díj 2017-2019-es katalógusáért.

Mint a pályázat kiírói korábban közölték, a pályázatra ezúttal 267 fotográfus 2488 pályaművet küldött, a beérkezett képek száma összesen 6079 volt. A közmédia fotóriporterei összesen tizenegy díjat és két dicséretet kaptak. A nemzetközi zsűri tagjai Szlukovényi Tamás elnök mellett Daniela Mrazkova, Ron Haviv, Joao Silva és Stiller Ákos voltak.

A legjobb kollekcióért odaítélt Munkácsy Márton-díjat Török János (Délmagyarország) kapta; ő lett idén a megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter is.

A legjobb teljesítményt nyújtó 30 év alatti fotóriporternek járó Szalay Zoltán-díjat idén is Mónus Márton (MTI/MTVA) érdemelte ki, a Magyarországon készült legjobb hírképért Dombóvári Tamást (szabadfoglalkozású) tüntették ki Escher Károly-díjjal, a frissen létrehozott fenntarthatósági díj első nyertese pedig Ladjánszki Máté lett.

A szervezők közölték: a 38. Magyar Sajtófotó Kiállítást a Capa Központ nem törölte programjából, csak későbbi időpontra halasztotta. Az év második felében, amint a járványügyi körülmények engedik, bemutatják a tárlatot, amelynek megnyitóján ünnepélyes keretek között adják át minden díjazottnak az elismerést.

A hagyományokhoz híven megjelenik Az év fotói 2019 című album is, amely a pályázat nyertes képei mellett a további magas színvonalú pályamunkákból is válogat.

Kapcsolódók

Kimaradt?