Virtuális hagyományaink címmel pályázatot hirdet a Hagyományok Háza

Virtuális hagyományaink címmel pályázatot hirdet a Hagyományok Háza, a Ti megálmodjátok, mi segítünk megvalósítani című tender online népművészeti módszertani tartalmak elkészítésére szól, a felhívás benyújtási határideje április 15. - közölte a Hagyományok Háza hétfőn az MTI-vel.

A pályázat kiíróinak szándéka szerint a jelen időszak lehetőséget nyújthat korábbi ötletek megvalósítására, asztalfiókban heverő tervek kidolgozására, amelyek végleges formába öntésében az intézmény partnerként vehet részt. A tender egyedi lehetőséget biztosít táncosoknak, oktatóknak, zenészeknek és kézműveseknek kreativitásuk bizonyítására - olvasható a közleményben.Mint írják, a felhívás szerves folytatása a Hagyományok Háza két évtizedes törekvéseinek. A művészeti ágakban különösen fontos a személyes kapcsolat, napjaink digitális eszköztára azonban áthidalhatja a távolságot és a bezártságot. A kezdeményezők szerint a népművészet így sohasem látott mértékben költözhet be az otthonainkba, az érdeklődők többek között táncot tanulhatnak, interaktív módon sajátíthatnak el néprajzi, népzenei ismereteket és koncertekre juthatnak el a világhálón keresztül.

A digitális tudásmegosztásba a népművészet területén tevékenykedő néptánc- és népzenei előadóművészeket és tanárokat, kézműves oktatókat és alkotókat kívánják bevonni, a jelentkezőktől broadcast minőségű interaktív, digitális, audiovizuális segédanyagok részletes, írásos kidolgozását várják. A Kárpát-medencéből érkező pályázatokat a Hagyományok Háza szakemberei értékelik és bírálják el, a nyertes pályázatokért az intézmény tekintélyes összeget fizet.

A tervek megvalósítását az intézmény saját eszközeivel is segíti. Bővebb információk a Hagyományok Háza weboldalán találhatóak.

Kapcsolódók

Kimaradt?