Meghalt Csukás István, Süsü, a sárkány és Pom Pom megteremtője

Csukás István, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas költő, író 83 éves korában elhunyt, jelentette be Facebook-oldalán a budapesti Újszínház, ahol éppen műsoron van A Nagy Ho-ho-ho-horgász című meséből készült előadás.

Csukás István Kisújszálláson született 1936-ban. Vidéki gyerekként a természetben nőtt fel, így apró valójukig ismerte az évszakokat, állatokat, növényeket, ezek inspirálták pályafutása során. Eleinte verseskötetei jelentek meg, és felnőtteknek írt. Az 1960-as évek közepétől alkotott gyermekeknek, olyan halhatatlan mesefigurákat teremtve, mint Süsü, a sárkány, Mirr-Murr, Gombóc Artúr vagy Pom Pom, de a Keménykalap és krumpliorr című ifjúsági regény is az ő nevéhez fűződik. Több ifjúsági regényéből tévéfilm készült.
 
Csukás István szerint a jó mese mindenkinek szól. Amikor megjelent A Nagy Ho-ho-ho-horgász könyvváltozata, kiderült, hogy ötven százalékban hölgyek vásárolták meg a férjüknek.
 
Alkotásait számos elismerésben részesítették. 1996-ban elnyerte a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesület életműdíját, 1999-ben Kossuth-díjjal tüntették ki „magas színvonalú költészetéért, közvetlen szavú, ember- és természetszeretetre nevelő műveiért és a kortárs gyermekirodalom megújításáért”. 2010-ben Az év gyerekkönyve életműdíjjal jutalmazták. 2011-ben Budapest díszpolgára lett és Prima Primissima Díjat kapott. 2015-ben, a magyar dráma napján pedig Szép Ernő-különdíjat kapott a fiatal nemzedékek színpadi mítoszainak megteremtéséért.

„Csukás István nevére mindenkinek felcsillant a szeme, legyen az gyermek vagy felnőtt: egyformán magával ragadott mindenkit a varázslatos mesevilág, amelyet ő szőtt körénk” - írja róla az Újszínház Facebook-bejegyzése.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?