Süsü, a sárkány kitalálója is a Nemzet Művésze lett

Csukás István író, költő; Kiss Anna költő, drámaíró és Dévényi Sándor építész vehette át a Nemzet Művésze elismerést Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől és Fekete Györgytől, az Magyar Művészeti Akadémia (MMA) leköszönő elnökétől pénteken Budapesten, írja az MTI.

A Nemzet Művésze díjat az MMA kezdeményezésére azzal a céllal hozta létre az országgyűlés 2013-ban, hogy a legkiemelkedőbb művészek számára méltó életkörülményeket biztosítson életjáradék formájában.Az elismerés egyidejűleg legfeljebb 70, a színházművészet, az irodalom, a zeneművészet, a képzőművészet, a filmművészet, az építőművészet, a táncművészet, az iparművészet, a fotóművészet, a népművészet és a cirkuszművészet területén jelentős értéket létrehozó, Kossuth-díjjal kitüntetett alkotó számára adományozható.

Csukás István sokműfajú életművéért, valamint az ifjúsági irodalom kiemelkedő és értékteremtő gyarapításáért kapta a kitüntetést. Korai költészetében a nagyvárosba került értelmiségi önmagára és otthonra találásáról számol be, későbbi verseiben központi elem a himnikus életszeretet, amelynek más hangvételű dalai az elmúlásról szóló versei - hangzott el a laudációban. A mesealakjaival hatalmas népszerűséget szerző Csukás István a díj átvétele után azt mondta: nincs csodálatosabb, mint a magyar gyermekirodalom, amely egyenrangú társa a felnőtteknek szóló magyar irodalomnak.

Kiss Anna különleges, népi folklorisztikus elemekkel átszőtt nagyhatású költői világa, a líra és a dráma műfajában is kiemelkedő életművéért részesült az elismerésben. A laudáció szerint a költőnő alkotásai a folklór, a mese, a ballada, az archaikus népdal, a régi magyar költői nyelv elemeiből építkeznek. Életművének középpontjában a régi idők civilizációs tartalmait, az archaikus és népi kultúrát integráló művei állnak, de jelentősek a saját koráról írt versei és nyolc mesekönyve is. A művészetek hatása rendkívüli az emberi életre - emelte ki Kiss Anna, aki felidézte: orvostanhallgatóként egy katartikus zenei élmény - Bartók Béla első hegedűversenye - hatására döntött élete megváltoztatása és a költészet mellett.

Dévényi Sándor a magyar organikus építészet értékeinek gyarapítása, városképformáló munkássága, valamint oktatói tevékenysége elismeréseként vehette át a díjat. A laudáció szerint a pécsi kötődésű alkotó műveit formai játékosság, expresszív, olykor ironikus koncepció jellemzi. Épületeihez szervesen hozzátartozik a szín mint a formát alátámasztó, az épületet magyarázó, értelmező elem. Életünk 90 százalékát épített környezetben töltjük el. Ha ez a környezet egy tehetséges építészeti gondolat szüleménye, akkor az építész hozzájárult mindannyiunk boldogságához - fogalmazott Dévényi Sándor, az MMA alelnöke.

Kapcsolódók

Kimaradt?