Szent György napok: nyolcvanezren élvezték, néhányan megsértődtek

Mintegy nyolcvanezer résztvevőnek jelentett felhőtlen kikapcsolódást és szórakozási lehetőséget az idei Szent György napok. A fesztivál résztvevői civilizált magatartást tanúsítottak, mégis voltak néhányan, akik elégedetlenségüknek adtak hangot és diszkriminációt emlegettek.

A kilenc nap alatt 284 programpontot felvonultató rendezvény sikeréhez kétségkívül hozzájárult a rendkívül jó időjárás is, ami tükröződik a kereskedők eladási mutatóiban is. Grubisics Levente, a fesztivál igazgatója az összegző sajtótájékoztatón elmondta: Sepsiszentgyörgy 20 kilométeres körzetében minden szálláshelyet lefoglaltak a városnapok fellépőinek. Erdély legnagyobb városünnepén 195 kereskedő kínálta portékáit, az élelmiszer-ipari egységek a vásári hétvégén 75 ezer pohár sört, 64 ezer darab miccset, másfél tonna húst és két tonna pityókát értékesítettek.

A Szent György napok összköltségvetése idén egymillió lej volt, aminek 30 százalékát, azaz 300.000 lejt biztosított az önkormányzat közpénzekből, a többit a rendezvény 47 támogatója állta, illetve a kereskedők helyfoglalási díjaiból és az eladott előadás jegyekből fedezték. Grubisics Levente szerint a Szent György napok kulturális hetén 4872 jegyet adtak el a fizetős színházi és zenei előadásokon, de az irodalmi, és képzőművészeti eseményekkel együtt több mint 5000 személy vett részt a kulturális előadásokon. Az idei Szent György napokról 43 médiapartner számolt be, de a rendezvény sajtóirodája közel 140 cikket jelentetett meg, 160 fényképalbumban és 58 kisfilmmel dokumentálták az eseményt. 

Sepsiszentgyörgy, a civilizált "nyugat"

A városnapok alatt hibátlanul működött a köztisztasági vállalat tevékenysége is. A Tega Rt. éjszakánként 60 személyes csapattal takarította meg a rendezvények helyszíneit, így reggelente patyolat tiszták voltak az utcák. Tóth Birtan Csaba igazgató szerint összesen 182 tonna szemetet gyűjtöttek össze, amiket a következő napokban szétválogatnak. 

A hétvégén, a városközponti két nagyszínpadon illetve a Székely Nemzeti Múzeum udvarán berendezett Kultúrkert színpadán összesen 180.000 watt hangerő dübörgött, mutatott rá Dancs Zsolt programigazgató, aki szerint a fellépő zenekarok mind meg voltak elégedve a hangtechnikával, amelynek minősége lehetőséget adott arra, hogy a terek minden sarkában egyformán jól hallható legyenek az előadások. Idén is nagy népszerűségnek örvendett a Kultúrkert és az ott berendezett Borudvar, illetve a múzeum szomszédságában helyet kapott Testvérvárosok utcája és a romkocsma. A városnapok meghatározó helyszínei volt még a wUnderPlatz, amely alternatív koncertekkel, gyerekfoglalkozással, happeninggel, urbán festéssel, slam poetryvel, tüzes zsonglőrködéssel és sportjátékokkal várták az érdeklődőket.

Antal Árpád polgármester elmondta: terveik szerint a múzeumkertben nyáron is szerveznek programokat, főként koncerteket, de június 1-től minden hónap első szombatján a „Testvérvárosok utcájában” hagyományos és székely termék vásárt szerveznek, és az ott lévő romházban is működtetnek romkocsmát. Antal Árpád polgármester rámutatott, hogy a városnapok kapcsán nem a mennyiségi, hanem a minőségi mutatók a fontosak, és a rendezvény kilenc napja alatt érezhető volt, hogy a több tízezres tömeg jól érzi magát. „A városlakók megmutatták, hogy mennyire civilizált hely Sepsiszentgyörgy, bukaresti vendégeink azt mondták, hogy úgy érezték magukat, mintha külföldön lennének”, mondta a polgármester, aki szerint a rendőrség egyetlen incidenst se jegyzett kilenc nap alatt.

A szervezők szerint az idei városnapok zárókoncertjére, az Eddára gyűlt össze a legnagyobb tömeg, mintegy 30.000 ember, de fergeteges sikert aratott a Zanzibár, a Smiley és zenekara, a Voltaj, Péterfy Bori és a Love Band, a Kiscsillag, a Korai öröm, a Ladánybene 27 vagy a Star Jam Session projekt, amelyben Zséda, Charlie, Falusi Mariann és Haddaway nyújtott feledhetetlen koncertélményt. Dancs Zsolt programigazgató szerint a városnapok programjának 52 százaléka helyi, háromszéki produkció volt. A Szent György Napok az elmúlt évek leglátványosabb tűzijátékával ért véget, amelyet zenére komponáltak a kivitelezők.  

Mellőzött helyi zenekarok és egy megbukott vendégelőadás

Bár a szervezők szerint a rendezvények több mint fele helyi produkció volt, a rendezvény szervezési elvével elégedetlen a sepsiszentgyörgyi zenésztársadalom nagy része, felrótták ugyanis, hogy a helyi zenekaroknak csak kétévente biztosítanak fellépési lehetőséget, illetve sérelmezték, hogy a városnapok plakátjaira egyetlen helyi produkció sem került fel. Tapasztalatok szerint a közönség értékelte a helyi produkciókat, hiszen többek között kétszer mutatták be teltház előtt az „alias Sinatra” produkciót, de nagyszámú közönség előtt játszott többek között a nemEz-, az Evilági együttes, és a Pál Zakariás Hammond Organ Quartet is. A színházba járó közönség viszont tüntető kivonulással reagált a budapesti Gergely Theatre „Két férfi sakkban” című előadására. A Gergely Róbert és Détár Enikő színházi produkciója két alkalommal is csúfosan megbukott, a nézők egy része már előadás közben kivonult, mások a szünet után nem mentek vissza a színházterembe.

Kísérlet provokációra

A városnapokat egy román civil szervezet próbálta megzavarni, mondta el hétfői sajtótájékoztatóján Antal Árpád. A polgármester szerint múlt szerdán engedélyt kértek az önkormányzattól, hogy szombaton délután felvonuljanak és megkoszorúzzák a Mihai Viteazul szobrot. Ezt a kérést a városnapokra hivatkozva visszautasították, de a civil szervezet pénteken közölte, hogy mégis megérkeznek a városba és engedély nélkül is megtartják az akciójukat, végül a rendőrség hatékony közreműködésének köszönhetően sikerült megakadályozni a provokálást.

Ioan Bălan sepsiszentgyörgyi vállalkozó diszkriminációval vádolja a szervezőket, amiért az általa finanszírozott moldvai és ukrajnai néptánccsoportokat egy iskolai bentlakásban szállásolták el. Dancs Zsolt programigazgató válaszként rámutatott: a városnapok végleges programját március 17-én zárták, de Mădălin Guruianu helyi tanácstag április elején kérte a szervezőket, hogy tegyék be a programba a két néptánccsoportot, ezzel gyakorlatilag pozitív diszkriminációt alkalmaztak velük szemben, mondta a programigazgató. Antal Árpád polgármester hozzátette: Sepsiszentgyörgyön ilyenkor valóban gondot jelentenek a szálláshelyek, ezért nem tudtak minden fellépőnek egyforma minőségű szállást biztosítani, ezért néhányan iskolai bentlakásokban kaptak helyet.

Sepsiszentgyörgy önkormányzata idén is díjazta azokat akik „pénz és taps nélkül” rendkívül sokat tettek a közösség érdekében. A Pro Urbe díjakat Baka Piroska óvónő, Cheresteş Zadurian Irma gyerekorvos, Szabó József repülőmodellező és sárkányrepülő pilóta valamint Petre Străchinaru művelődésszervező, politikus kapta. A liberális párti román városi képviselők javasolták, hogy Gheorghe Zamfir nemzetközi hírű pánsíp-művész kapja meg a város tiszteletbeli polgára címet, amiért a művész részt vett az első sepsiszentgyörgyi Nemzetközi Pánsíp fesztivál szervezésében. Antal Árpád polgármester visszautasította a javaslatot, arra hivatkozva, hogy több világhírű személyiség vendégeskedik Sepsiszentgyörgyön, és „tiszteletbeli-polgár” dömping lenne, ha mindenki megkapná ezt a címet, ugyanakkor megtisztelőnek tartja Gheorghe Zamfir segítségét. A vasárnapi Pro Urbe díjátadó ünnepségen Antal Árpád az értékek elismeréséről beszélt. „A Szent György Napok nem csak a szórakozásról, bulizásról szól, hanem jó alkalom, jó lehetőség arra, hogy felmutassuk értékeinket, hiszen jól működő iránytű nélkül nehéz közösséget vezetni. Ezek az emberek, akik itt ülnek, és azok is, akik az elmúlt években Pro Urbe díjban részesültek munkásságukkal, emberségükkel, odaadásukkal irányt mutatnak nekünk. Köszönjük, hogy vannak és megmutatják nekünk a jó irányt” - mondta Antal Árpád. 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?