Táncra perdültek a mérai legények a Csík Zenekar csűrkoncertjén (VIDEÓ)

Helyi dallamokkal kezdett a Csík Zenekar csütörtök este a Méra Világzenei Csűrfesztivál első estéjén, de azokat sem hagyta cserben, akik az együttes feldolgozás-slágereiért látogattak ki a Kolozsvár melletti faluba, fittyet hányva az esős időre.

A közönséget többször sikerült megénekeltetni, de az is megtörtént, ami a nagyobb fesztiválokon, színház- és koncerttermekben is fellépő banda életében is különleges pillanat lehetett: az első ráadás alatt két mérai legény felpattant a színpadra, és spontán legényessel egészítették ki a produkciót.

Méra és Kalotaszeg különleges helyet foglal el a Csík Zenekar életében, a prímás és énekes Csík János a rendszerváltás előtt is többször járt Erdélyben az itt fennmaradt zenei- és tánchagyománnyal találkozni. A kalotaszegi zene „slágergyanús”, mondja Csík János, mikor a feldolgozásaikban használt helyi motívumokról kérdezzük. Ebből az etnokulturális régióból választott címadó dalt 2008-as albumához az együttes: az Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen… című feldolgozás jelezte szimbolikusan azt az új irányt, amely miatt a zenekar a táncházas körökön kívül is rendkívül népszerű lett: a rock-, blues- és más stílusok népzenei elemekkel ötvözött feldolgozását.

A kalotaszegi népdal feldolgozásában Ferenczi György is közreműködött, aki bandájával, a Rackajammel egyébként szintén fellép a Méra Világzenei Csűrfesztivál zárónapján, vasárnap.

(Címlapfotó forrása: Méra Világzenei Csűrfesztivál Facebook-oldala)

Kapcsolódók

Kimaradt?