Leforgatták Krasznahorkai Balázs erdélyi családi drámáját a Radnai-havasokban
Befejezte a forgatást és már az utómunkánál tart az Erdélyben játszódó A völgy című filmdráma stábja. A Molnár Leventével és Babai Dénessel készülő filmet a Radnai-havasokban vették fel.
A magashegyi erdélyi faluban játszódó apa-fiú történet forgatásáról a filmet 289 millió forinttal támogató Magyar Nemzeti Filmalap közölt felvételeket. Az erdélyi származású orvos (Molnár Levente) a történet szerint édesapja temetésére tér vissza Budapestről szülőfalujába, ahol tizenöt éve nem látott kamasz fiával is találkozik, és rövidre tervezett utazása végzetes fordulatot vesz.
A völgy forgatókönyvét Krasznahorkai Balázs rendező Lovas Balázzsal és Lengyel Balázzsal, a Lajkó - Cigány az űrből című film alkotóival közösen jegyzi. A hegyi filmdráma operatőre Réder György, producerei Reich Péter (1945, Parkoló) és Szántó Gábor, a film a Pipacsfilm és az Aga Media gyártásában készül.
Krasznahorkai Balázsnak ez az első nagyjátékfilmje, korábban erdélyi özvegyasszonyokról forgatott dokumentumfilmet (Omori asszonyok) és Nemes Jeles László munkatársaként dolgozott az Oscar-díjas Saul fia forgatásán.