Amerikában mutatják be Jankovics Marcell felújított Fehérlófia című rajzfilmjét

Július 29-én, a montreali Fantasia Filmfesztiválon lesz Jankovics Marcell frissen restaurált Fehérlófia című rajzfilmjének nemzetközi bemutatója, amerikai forgalmazásával pedig az Arbelos Films foglalkozik.

Jankovics Marcell – akit 1976-ban a Sisyphus című rövidfilmjéért Oscar-díjra jelöltek, 1977-ben pedig Arany Pálmát nyert a Küzdőkkel – a Fehérlófiát tartja a legnagyobb nemzetközi sikerének, ami szerinte a pszichedelikus színeknek és Vajda István ezoterikus, a korban egyre népszerűbbé váló tibeti kultúrára utaló zenéjének köszönhető, írja a Screen Daily nyomán a filmtett.ro erdélyi filmes portál.

Képkocka a Jankovics Marcell filmjéből | Forrás: screendaily. com

A hun, avar, magyar mondavilág elemeit feldolgozó 1981-es filmben Fanyűvő, Kőmorzsoló és Vasgyúró, a fehér ló fiai elindulnak, hogy megmentsék a világot a sárkányoktól. Az eredeti 35 mm-es kópia 4K restaurálását az Arbelos Films és a Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívum és Filmlabor igazgatóságai közösen végezték.

„A Fehérlófia volt a legsikeresebb filmem külföldön” - mondta Jankovics. „A magyar népmesei feldolgozás külföldi  sikerét pszichedelikus színeinek  és ezoterikus zenéjének is köszönheti. Vajda István  zenéje is a tibeti lámákat idézte meg – mert ez a kultúra akkoriban lett divatos. Ez is az egyik oka annak, hogy a filmemet gyakran a Beatles sárga tengeralattjárója kapcsán említik. Sokan megkérdezték, hogy  használtam-e pszichoaktív anyagokat a  filmkészítés során. Nagyon örülök ennek a megosztott helyreállítási projektnek és az amerikai bemutatásnak, ami a film újjászületését jelenti. A helyreállítás során úgy  figyeltem a munkafolyamatot, mintha gyermek lennék” – nyilatkozta Jankovics Marcell a Screen Daily portálnak.

„A Fehérlófia az egyik legcsodálatosabb szürreális film, amit valaha láttam, és egy nagy felfedezés az animációs és művészeti filmek rajongói számára” - mondja Arbelos társvezetője, David Marriott. „Nagy örömünkre szolgál, hogy a Fantasia filmfesztiválon mutathatjuk be elsőként, és büszke vagyok arra, hogy innovatív partnerségünk a Magyar Nemzeti Filmalap-Film Archívummal lehetővé teszi számunkra, hogy bemutassuk ezt a figyelemre méltó filmet egy teljesen új rajongói generációnak.”

„Nagyon örülünk annak, hogy az észak-amerikai közönségnek lehetősége nyílik felfedezni vagy újra felfedezni ezt a magyar animációs remekművet,” mondta Ráduly György, a Magyar Nemzeti Filmalap igazgatója. „A Magyar Nemzeti Filmalap - Filmarchívum elsődleges célja a magyar filmörökség megőrzése és megosztása. Ennek egyik fő eleme a digitális restaurációk, és ezért a 2017-ben jelentették be a 10 éves Nemzeti Digitális Film restaurációs programot. A Filmarchívum évente 25 filmet digitalizál és restaurál. A közönség nélküli film azonban „csak” egy filmtárban porosodó műalkotás marad, ezért mindent megteszünk annak érdekében, hogy különböző módon hívjuk fel a figyelmet létezésükre.

A montreali bemutató után a Fehérlófia nemzetközi fesztiválkörútra indul, 2020 elején pedig az Egyesült Államokban kerül mozikba, majd digitális és blu-ray formátumban is kiadják.

Kapcsolódók

Kimaradt?