banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

120 éves a Szigligeti Színház – ünnepelt a társulat

Százhúsz évvel ezelőtt, 1899 júliusában kezdődtek el a Szigligeti Színház építési munkálatai: a Nagyvárad állandó társulatának otthont adó épület jubileumára emlékeztek hétfőn este a teátrumban.

Az esemény nyitányában Czvikker Katalin főigazgató kiemelte az évszázadokra szóló alkotás jelentőségét, ugyanakkor, a színpadtechnika nemrég megkezdett teljeskörű felújítási munkálataira utalva elmondta: „Mi mindannyian azon dolgozunk, hogy korszerű körülményeket teremtsünk a magas színvonalú művészi munkához. Türelmüket és támogatásukat kérjük ebben az átmeneti időszakban, amelyben, az építés százhuszadik évfordulóján, megújul színházunk”.

Ezt követően, Pásztor Sándor, a felújítást kezdeményező és annak pénzügyi forrásait biztosító Bihar Megyei Tanács elnöke szólt az egybegyűltekhez, kiemelve, hogy az elmúlt három év ígéreteit kemény munka árán bár, de sikerült valósággá váltani. „Ebben olyan kiváló partnerekre találtunk, mint Debrecen Megyei Jogú Város vezetése, akikkel közösen jelentős beruházásokkal fejlesztjük közösségünk legfontosabb kulturális intézményeinek infrastruktúráját” – tette hozzá a tanácselnök.

A megnyitó beszédeket követően Nagy Béla, a Szigligeti Színház Életműdíjas egykori irodalmi titkára, színháztörténész tartotta meg ünnepi előadását, amelyben hangsúlyozta: a színháznak feltehetően valójában soha nem volt alapkőletételi ünnepsége, hiszen a korszak egyik sajtóanyaga sem számol be erről az eseményről. Biztos azonban, hogy az 1899-ben elkezdődött munkálatok nemcsak a színház építését, hanem egy jelentős városrendezési folyamat kezdési időpontját jelzik.

A színháztörténeti előadást követően Hajdu Géza, a Szigligeti Társulat örökös tagja olvasta fel Petőfi Sándor Levél egy színész barátomhoz című költeményét, majd Novák Eszter, a társulat művészeti vezetője zárta az ünnepi eseményt.

Kapcsolódók

Kimaradt?