Az évad legjobbjait díjazták a nagyváradi Szigligeti Színházban

Az előadóművészek mellett a technikai munkatársakat és a leghűségesebb nézőt is díjazták a nagyváradi színházban vasárnap, az Olivér! című musical évadzáró előadása után. A színházépület felújítás miatt év végén nyit újra.

Elsőként a színház önkéntesei szólították színpadra kedvenceiket: Pitz Melinda színművészt, Kerekes Dalma táncművészt és Szabó J. Viktor bábost. Az évad legtevékenyebb önkéntesének járó jutalmat Oltean Márk vehette át. A leghűségesebb nézőnek járó Aranybérletet, a színház vezetése idén Plainer Valéria nyugalmazott pedagógusnak ítélte oda, aki 1962 óta rendelkezik színházbérlettel, olvasható az intézmény közleményében.A Kiss Stúdió Alapítvány Varga Vilmos-díját Kiss Törék Ildikó és dr. Varga Zsombor adták át a nagyváradi magyar színjátszás két meghatározó egyéniségének, Meleg Vilmosnak, illetve ifj. Kovács Leventének.

A társulati tagok szavazatai alapján az évad Kulissza-díjasa Kerekes Emma öltöztető, Földes Kati-díjasa pedig Román Eszter lett. Az Elisabeta Pop kritikus és Seres Lajos bábművész által alkotott szakmai zsűri döntése alapján az évad legjobb bábművészének járó díjakat Stéfán Bodor Mária és Szabó J. Viktor vehették át. A Nagyvárad Táncegyüttes munkáját Kutszegi Csaba balettművész, koreográfus és színházi szakíró méltatta, a legjobb táncművésznek járó díjat pedig Tőkés Imola vehette át. Legjobb gyerekszínésznek választották az Olivér! két címszereplőjét, Kiss Barnát és Márkus Zoltánt, illetve a Túl a Maszat-hegyen szereplőjét, Trubács Vivient. 

A Szigligeti Társulat június 17. és 23. között zajló miniévadát szakmai zsűri értékelte. A Varga Anikó, Papp Tímea és Claudiu Groza színikritikusokból, valamint Telihay Péter dramaturg-rendezőből álló bizottság a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat a Bányavakságban nyújtott alakításáért Szotyori Józsefnek, a legjobb női mellékszereplőnek járó jutalmat Puck megformálásáért Tóth Tündének, a legjobb férfi főszereplő díját a Naftalinban nyújtott alakításáért Szabó Eduárdnak, a legjobb női főszereplő díját pedig az Apátlanul Anna Petrovnájáért Gajai Ágnesnek ítélte.

A közönség szavazatai alapján Szotyori József bizonyult a legnépszerűbb színésznek, így ő vehette át az évad közönségdíját.

A színház művészeti vezetése Körner Anna súgót életműdíjjal tüntette ki. „Arról igen ritkán szól a fáma, hogy ott áll mögöttük, teljesítményeik holdudvarában, névtelenül, s a reflektorok fénykörein kívül a névtelen hős, a súgó, aki nélkül a nagy teljesítmények sokkal verejtékesebben jönnének létre, s azok emléke sokkal hamarabb elhalványulna. (...) Nusika színész is lehetett volna. Felvételizett a színiakadémiára, kevéssel maradt ki a keretből, de a Koldusoperában való későbbi sikeres szereplése, műkedvelői fellépései és kis beugrások sora bizonyította, hogy a deszkákon is megállta volna a helyét. De talán így többet használt életében a névtelenül is fontos, háttérbe húzódó, odaadó munkájával. Egész életművének szóló tiszteletünk és megbecsülésünk csekély jutalom, de ezt végtelen gazdagságával gyarapítja szeretetünk, amellyel emlékezetessé válik a névtelen hős” – hangzott el ifj. Kovács Levente laudációjában.

A társulati díjátadót Novák Eszter művészeti vezető zárta, aki elmondta: a fenntartó által kezdeményezett és elnyert európai uniós pályázat keretében a következő évad első felében nagyszabású felújítási munkálatok kezdődnek a színházban, amelyek során a színpadot és színpadtechnikát korszerűsítik. „A színházat kénytelenek vagyunk most egy kicsit bezárni, de szilveszterkor remélhetőleg újra itt találkozhatunk, és újfajta színházi élményekkel örvendeztethetjük meg nézőinket. Addig is azonban, szeretettel hívjuk Önöket a színházba, irány tehát a Szigligeti Stúdió”.

Kapcsolódók

Kimaradt?