Díjat adtak az év európai múzeumának

A leideni Rijksmuseum Boerhaave, a holland nemzeti tudományos és orvostudományi múzeum nyerte el Az év európai múzeuma díjat 2019-ben. A díjat, melyért 17 ország negyven kiállítóhelye versengett, szombat este adták át Szarajevóban.

A Magyar Nemzeti Múzeum Málenkij robot-emlékhelyét is esélyesnek tartották a díjra, de a finalisták között szerepelt például a tamperei Mumin Múzeum, a billundi Lego Ház, a frankfurti Történeti Múzeum és a Brit Motormúzeum is.A zsűri döntése indoklásában kiemelte a tudományos témák tálalásának művészi megközelítését az intézmény munkájában: „A múzeum fontos és szép elemeket mutat be a legkorszerűbb technológiákat és azoknak a személyes történeteit felhasználva. Az eredmény pedig az emberarcú tudomány, amely kíváncsiságot és csodálatot kelt, ugyanakkor a széles közönséget is bevonja a mai kort foglalkoztató fontos tudományos és etikai kérdések megvitatásába” – olvasható az indoklásban.

Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének díja a berni Kommunikáció Múzeumé lett, míg a múzeumok társadalmi szerepét a legrendhagyóbb és legvakmerőbb módon felfogó projektnek járó Kenneth Hudson-díjat, a bécsi Világmúzeumnyerte el.A helyi közösséggel, valamint az önkéntesekkel való kiváló együttműködésért járó Silletto-díjat a dán Strandingsmuseum St. George kapta, az idén alapított Portimao-díjat pedig az SS Great Britain óceánjárón kialakított tárlat érdemelte ki szívélyességért és könnyű hozzáférhetőségért.

A díjkiosztót egy háromnapos múzeumi konferencia zárórendezvényeként tartották meg Szarajevóban.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?