banner_jtYG1g7R_1_970x250.gif
banner_30Cewl4A_Copy of 1_300x250.gif

Önismeret, terápia, feltöltődés – kezdőknek és haladóknak hirdetnek tánckurzust Kolozsváron

Kortárs tánc mesterkurzust tart két májusi hétvégén Kolozsváron Bordás Attila koreográfus a CAMP (Contemporary Artistic Movement Platform) és a Tánc.ro szervezésében. Ez az egyetlen erdélyi helyszín, ahol a résztvevők ízelítőt kaphatnak az augusztusban Sepsiszentgyörgyön megszervezett kortárs mozgásművészeti és tánctáborból.

Az összesen négy napos mesterkurzus célközönsége elég tág, nem kell gyakorló táncosnak vagy koreográfusnak lenni a részvételhez. A szervezők közleménye szerint a műhelymunka célja a tánccal és koreográfiával kapcsolatos gyakorlati tudás elmélyítése mellett a testtudatosság, színpadi jelenlét, önismeret fejlesztése, valamint a feltöltődés is.A jelentkezőket előzetes tapasztalataik alapján két csoportba osztják: a kezdő-középhaladók (Curious) csoportjába jelentkezhet az, aki nem került még kapcsolatba a kortárs tánccal, illetve az, aki hobby-szinten, feltöltődés céljából táncol, aki szeretné jobban megismerni a saját testét eddigi mozgáskultúrájától, szakmájától függetlenül. A középhaladók-haladók (Advanced) csoportjába jelentkezhetnek mindazok, akiknek van táncos tapasztalata (nem feltétlenül kortárs táncban), illetve a testükkel dolgoznak – például koreográfusok, színészek, bábszínészek, vagy azok, akik most tanulják ezeket a szakmákat.

A Tánc.ro székhelyén (str. Bucuresti nr. 15.) május 11-12-én, és 18-19-én megszervezett workshopra a camp.movement.platform.@gmail.com címen lehet jelentkezni május 8-ig. A részvétel díja 200 RON, egyetemistáknak, 170 RON, de 50 RON-ért egy-egy alkalmon is részt lehet venni.

A sepsiszentgyörgyi születésű koreográfus-rendező, Bordás Attila a bukaresti I. L. Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanult koreográfiát, majd a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végezte el a rendezői mesterképzést. Több romániai színházzal működik együtt, 2015-től a szatmári Harag György Társulat koreográfus munkatársa, emellett több táncoktatási projektben vesz részt és a CAMP – Kortárs Mozgásművészeti Platform alapítója és művészeti vezetője.Kolozsvári workshopja tulajdonképpen beharangozó a CAMP – Kortárs Mozgásművészeti Platform augusztus 5. és 11. között Sepsiszentgyörgyön megszervezett egyhetes együttlétéhez, amelyet szervezői mozgás workshopokra, művészi találkozásra, kapcsolatépítésre összpontosító „tánc- és progresszív-vizuális kommunaként” határoznak meg.

banner_4BtporpC_300x250-HU.jpg

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?