Áprilisnak bolondja – újabb versösszeállítással készül a vásárhelyi színház

A Tompa Miklós Társulat De szeretnék gazdag lenni! című versösszeállítás-sorozatának következő darabja az Áprilisnak bolondja, melyet a „bolondok napján”, azaz április 1-jén visznek közönség elé az alkotók, közölte a színház.

Amint a közlemény rámutat: április bolondja az, akit április 1-jén tréfásan rászednek, akivel a bolondját járatják, hogy aztán kikacagják. A szokás eredete homályba vész. Egyes vélekedések szerint a középkori Franciaországból származik, ahol az év április elsején kezdődött, és e napon az ismerősök tréfás ajándékokkal lepték meg egymást. Vannak, akik az ókori Saturnaliák folytatásának tekintik e napot, amikor a féktelen vidámsággal megült ünnepen úr és szolga egy napra szerepet cserélt.Bár nem hivatalos ünnep az április 1-je, a vásárhelyi színészek szeretnék megünnepelni e napot verses bohóságokkal, pajzán költeményekkel, paródiákkal, sosem hallott locsolóversekkel. Az összeállításban elhangzanak Karinthy Frigyes, Zágoni Attila, Janus Pannonius, Szabó T. Anna, Szilágyi Domokos, Romhányi József, Bacsó Béla, Lőwy Árpád és Varró Dániel versei Bartha László Zsolt, Berekméri Katalin, Galló Ernő, Kiss Bora, Kovács Botond és Moldován Orsolya előadásában. A verseket válogatta, szerkesztette, a műsort vezeti: Gáspárik Attila.

A 16 éven felülieknek szóló előadás április 1-jén, hétfőn este fél 8-tól tekinthető meg a Színház Kistermében. Jegyek egységes 10 lejes áron kaphatók a Színház Kultúrpalotában működő jegyirodájában (keddtől péntekig 12.00-17.30 óra között, telefon: 0372 951 251), a színházban működő jegypénztárban (keddtől péntekig 9.00-15.00 óra között és előadás előtt egy órával, telefon: 0365 806 865) és online.

Kapcsolódók

Kimaradt?