Kárpát-medencei fiatal színházrendezőknek hirdet pályázatot a nagyváradi színház

A nagyváradi Szigligeti Színház pályázatot ír ki a 2018-as dráMÁzat debütdíjas művének megrendezésére a Kárpát-medencei művészeti egyetemek jelenlegi, és az utóbbi öt évben végzett magyar anyanyelvű színházrendező szakos hallgatóinak.

A Szigligeti Színház a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal közösen hirdette meg  dráMÁzat IV. elnevezésű drámapályázatát. A pályázat  Debüt kategóriájában O. Horváth Sára Gyerekjáték című műve lett az első helyezett (ide kattintva letölthető).A színház közleménye szerint az előadás bemutatójára későbbi egyeztetéssel a tervek szerint lehetőleg 2019 szeptemberében, de mindenképp a 2019/2020-as évadban kerülne sor a Szigligeti Stúdióban (a stúdió alaprajza és teremleírása a www.szigligeti.ro/szigligeti_studio címen található). A produkció tervezett költségvetése 60 ezer lej.

Pályázni rendezői koncepcióval lehet, amelyet írásos formában kell eljuttatni április 18-ig a  Szigligeti Színház művészeti titkárságára (e-mailben a pr@szigligeti.ro címre, avagy postán: Teatrul Szigligeti Színház 410021 Nagyvárad / Oradea, Piata Regele Ferdinand I., nr.6 – în atenția secretariatului artistic).

A pályázatokat színházrendezőktől illetve rendező hallgatóktól várja a színház, de természetesen alkotótársakkal, tervezőkkel együtt gondolkodva is elkészíthetők. A pályázatokat a Szigligeti Színház művészeti vezetése bírálja el. A pályázók meghívást kapnak a VII. HolnapUtán Fesztiválra (2019. május 2-5.), amelynek keretében a szervezők eredményt hirdetnek.

Szempontok a pályázati anyag összeállításához:
1. Írja le egy oldalban (!) a mű történetét. Természetesen nem arra vagyunk kíváncsiak, hogy elolvasta-e, és le tudja-e írni az események sorrendjét, hanem arra, hogy ön miképp olvasta és miképp mesélné a történetet: honnan kezdi a mesét, kik lesznek az ön történetének legjelentősebb alakjai, hol vannak a legfontosabb csomópontok, fordulatok, merre tart a történet.
2. Képzeletben rendezze meg előadását. Tervezze meg hozzá a teret! Döntse el milyen térben képzeli az előadást, és hogy milyen lesz a díszlet, látvány. (Természetesen dolgozhat együtt vagy konzultálhat  tervezővel.) Erről a játéktérről készítsen vázlatos rajzot, alaprajzot!, esetleg gyűjtsön fotókat, amik érzékeltetik az elképzelt előadás világát. Kereshet fotókat, melyek az ön által elképzelt szereplőket, karaktereket érzékeltetik.
3. Írjon 3 - maximum 4 oldalban (!) az elképzelt előadásról. Milyen lenne? Elképzelése, víziója a mű elemzéséből induljon ki, essen szó az ön számára legfontosabb dolgokról, a választott világról, a szereplőkről, a köztük lévő viszonyokról, az esetleges változtatásokról, az előadás mikéntjéről és miértjéről.
4. Amennyiben valamelyest ismeri a Szigligeti Társulat munkáját szívesen vesszük a szereposztásra vonatkozó elképzeléseket is. A szereposztás elkészítését és a társulattal való ismerkedést segítendő, a színház, kérésre, a pályázók rendelkezésére bocsátja korábbi előadásainak felvételeit.

Kapcsolódók

Kimaradt?