16 éven felülieknek szóló stand-up is lesz a 16. Humorfeszten

Ismét viccmesterek kerestetnek Erdélyben: az április 4. és 7. között zajló 16. Erdélyi Humorfesztiválon a humoristák versenye is helyet kap. A Humorfeszt szervezői két lufit is „elszívtak” szerdai sajtótájékoztatójukon, ahol azt is bejelentették: idén 16 éven felülieknek szóló stand-up is szerepel a programban.

A szervezőcsapat új tagja Iánosi Zsolt „vezetőedző” az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége részéről és András Előd humorista, korábbi Humorfeszt-nyertes, cincogta el a héliummal telt lufiból szippantva a csapat veterán tagja, György Botond humorista.A Humorfeszt az egyetlen ilyen típusú rendezvény Erdélyben, hangsúlyozta Iánosi Zsolt. A profi stand-up előadások, és a humoristák versenye mellett két további programra lehet jelentkezni: Együttélés etikája – tárgyak és történetek címmel történetmesélő estet hirdetnek, és lesz open mic slam poetry-verseny is, mindkettőre a Nest Facebook- és Instagram-oldalán lehet jelentkezni. Marosán Csaba humoros irodalmi művekkel csal mosolyt a közönség arcára, Könczey Elemér grafikus karikatúra-gyorstalpalót tart a Farkas utcai Auditorium Maximumban, ahol munkáiból kiállítást is meg lehet tekinteni, és karaoké-buli is lesz a Bulgakovban. 

Humoristaverseny: kíváncsiak a lányokra is

A kétévente megszervezett humoristaversenyre bárki jelentkezhet, aki úgy érzi, hogy nem csak a baráti társaságot vagy a családot tudja megnevettetni, mondta András Előd. Lányokat és páros előadásokat főleg örömmel fogadnak, mert ebből eddig kevés volt, hangsúlyozta a szervező. Jelentkezni legfeljebb öt perces saját, magyar nyelvű történettel lehet a verseny@humorfeszt.ro e-mailcímen március 21-én éjfélig. Március 27-én Csíkszeredában, 28-án Nagyváradon és Kolozsváron, 30-án pedig Marosvásárhelyen lesz előválogató. A Humorfeszten április 6-án, szombaton lesz a verseny, az pedig vasárnap derül ki, hogy ki nyeri a 2000 lejes fődíjat. Jelentkezni nem csak a pénzért érdemes, a Humorfeszt-részvétel a CV-ben is jól mutat, tette hozzá félig poénból, félig komolyan György Botond.A humorista ismertette az idei stand-upos meghívottakat. Szombaton Zsók Levente „csíkdánfalvi volt kultúrigazgató, híres pehelysúlyú humorista” fog fellépni, utána György Botond szervező, ezt követi a verseny, majd a napot a Szomszédnéni Produkciós Iroda előadása fogja zárni. Vasárnap, április 7-én pedig András Előd kezdi a stand-up programot, őt követi az elmaradhatatlan Felméri Péter kolozsvári humorista, majd az eredményhirdetés jön, és végül a magyarországi Csenki Attila és Benk Dénes tabutémákra épülő, 16 éven felülieknek ajánlott előadása zárja a műsort. „Nagyon sok kritika érte az erdélyi humort, hogy nem elég szókimondó, hogy nem mer különböző témákhoz nyúlni, az idei évben ezt a hiányt szeretnénk pótolni” – tette hozzá György Botond.

A napijegy 28 lej, a kétnapos bérlet 46 lej lesz, a teljes program pedig itt érhető el

Kapcsolódók

Kimaradt?