Ott voltunk Nagykászonban a húshagyó keddi bikaütésen

Nagyszámú érdeklődő kísérte utolsó útjára kedden a kászoni bikaütés áldozati állatát. Szomorkodni nincs miért: biztosak lehetünk abban, hogy a nemes állat jövőben visszatér, ahogy tette ezt emberemlékezet óta a Hargita megyei Kászonok községeiben. Lefotóztuk a húshagyó keddi szokás legérdekesebb jeleneteit.

Sok évszázados hagyományt ápolnak és adnak tovább nemzedékről-nemzedékre a kászoniak. A pogány korra visszavezethető dramatikus játék ősi rítusok megmaradt emléke lehet, gyökerei a kereszténység előtti időkre nyúlnak vissza. Minderről Lakatos Tamás kultúrigazgató – nem mellékesen tanár és könyvtáros is egy személyben - mesélt a Maszolnak, aki 2010 óta az esemény főszervezőjeként veszi ki a részét a farsangfarka forgatagából.

„Mindenkinek jól meghatározott szerepe van. Ezek a szerepek, ahogy a hagyomány maga, nemzedékről-nemzedékre, apáról-fiúra szállnak” – magyarázta Lakatos. A kommunizmus évtizedei alatt sok helyen megszűntek a farsangi szokások, a kászonihoz hasonló csak Menaságon maradt fenn. Az altíziek viszont nem hagyták elsorvadni a hagyományt, a tiltások éveiben is megtartották a bikaütést, gyakran a közterületekről kiűzve udvarokon, magánházaknál.

„Soha nem volt itt ennyi turista a bikaütéskor!” – csapta össze a kezeit egy fiatalasszony. Valóban, ebben az évben minden eddiginél többen érkeztek más településekről, de magyarországi kirándulók is felbukkantak a farsangosok között; a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőből és a csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskolából pedig autóbuszokkal, szervezetten érkeztek diákok.

Farsangkor bármi megtörténhet. Az ostorosok feladata, hogy nyissák és zárják a menet útját. Kászoni leányok, de hol a hiba a képen? A puszit nem lehetett megúszni, sőt az a szégyen, ha valakinek nem virít a nap végén rúzsfolt az arcán. Érkezik a főszereplő – feje. Minden korosztályt megmozgat ez az alkalom. Minden a helyére kerül szorgos kezek által: öltöztetik a bikát. Az őrzők kísérik és kordában tartják a nevezetes farsangi bikát. Vad alku a bikára: a gazda eladná, de keveset fizetnének a vevők. Ki a kakukktojás? Pánkó, pánkó, de ő szendvicset szeretne. A kászoni hagyományok őrzői. Zene nélkül lehet élni, de nem érdemes. Apáról-fiúra öröklődnek a szerepek. Mi szem-szájnak ingere: a falu különböző részein terített asztal várja a szereplőket és az érdeklődőket. A tánc nem maradhat el – éjfélig szabad a mulatság, utána kezdődik a böjt. Elöl a gazda – ő a bikaütés egyik kulcsfigurája. Fontos a jó kiállás, a jó beszélőkészség. Hamar Attila minden kritériumnak megfelel, tíz éve gazdáskodik bikaütéskor. Oda a bika! A nap végén az el nem adott bikát a gazda inkább agyonüti. A bikaütés mindig hídon történik: a szimbolikusan elégetett rosszat, mocskot és sötétséget messzire viszi a Kászon vize. Tánc a hídon. Elvégeztetett: a bika lenyúzott bőrét szekéren tolják el az erre kijelölt legények.

Kapcsolódók

Kimaradt?