A különleges szokás ma már csak egyetlen sváb-magyar településen, Erdődön él, ott azonban minden farsang végén Funkával búcsúztatják a telet, égő kereszttel űzik el az ártó szellemeket és gyújtanak irányjelző máglyát a tavasznak, nehogy eltévedjen.

A szatmári svábok színes és gazdag hagyományvilágának egyik érdekes népszokása a Funka, amelyet egykor (de még a múlt század 20-as, 30-as éveiben is) minden sváblakta településen megrendeztek. A Funkesonntag, Fastnachtfunke, vagy egyszerűen csak Funke (magyarul parázs- vagy tűzdobás, farsangéjszakai-tűz, szikra) akkor még szigorúan a nagyböjt első vasárnapjához kötődött – délután a fiúk szekérre ültek és házról házra jártak szalmát gyűjtve az esti tűzhöz, amelyet sötétedéskor a falu szélén raktak meg, s amelyet általában a falu legidősebb lánya gyújtott meg.

A fiúk előzőleg kis fakorongokat (seiba) faragtak, amelyeket egy hosszú botra illesztve a tűzbe tartottak, amíg az parázslani nem kezdett, majd a parázsló korongokat messzire dobták, minden dobást valakiért vagy valamiért ajánlva fel, aztán táncoltak a tűz körül és énekelve hazamentek. Persze a népszokások és hagyományok, ha lassan is, de változnak, és néha teljesen eltűnnek a feledés homályában – ez történt a Funkával is, ám a '90–es évek elején a maroknyi erdődi sváb közösség „lefújta róla a port” s ismét életre keltette. Mintegy igazolásaként annak: ha meg is történt a teljes nyelvváltás, ha már egyre kevesebben is vannak („köszönhetően” jórészt a Németországba irányuló, többfázisos migrációs-hullámoknak), sváb eredetű szokásaikat nem engedik elveszni.

Ma már csak Erdődön él a Funka hagyománya, ott azonban Fasching (farsang) nem múlhat el nélküle – a mostani telet sem tette csak úgy ni útra a Német Demokrata Fórum erdődi szervezete, hanem illően s hagyományosan elbúcsúztatták. A kisváros határában, a domboldalon bőven szálldostak a szikrák a hatalmas máglyából – amely egyfajta irányjelző is a tavasz számára, hogy tudja merre kell jönnie s nehogy eltévedjen –, majd a szalmával beborított keresztből is, közben pedig az esti harangszóra vallásos énekeket énekelnek és imádkoznak.

A kereszt meggyújtása sokak számára furcsának tűnhet, ám ez a hagyomány szerint a tél és a már itt lévő rossz, ártó szellemek elűzését, illetve az idejönni szándékozók távol tartását szimbolizálja. De a Funkának van még egy jelentése, amely a párkereséssel és párkapcsolatokat illető jóslatokra vonatkozik: az erdődi hagyomány szerint a régi időkben a Funkán azok a fiatalok vettek részt, akik párt szerettek volna találni abban az évben.

A máglya lángját itt is a település legidősebb leánya gyújtotta meg, abban a reményben, hogy még az adott esztendőben férjhez megy. A fiúk ugyanúgy dobálták a seibát, egy pár nevét kiabálva, s a hagyomány szerint annak függvényében, hogy milyen messze, illetve milyen magasra repül a seiba, olyan tartós és hosszú lesz a pár kapcsolata is, ha pedig szépen ível és messze száll, az azt jelzi, hogy a pár még abban az esztendőben házasságot köt.

A Funka tüzeinek elégése után a mulatozás a hagyományos sváb farsangi bállal folytatódott, amelyből természetesen nem hiányzott a szintén sváb, német eredetű szalagos fánk sem.