Bálint-nap: Bucsi Réka szerelmes filmjét tette közzé a Vimeo

​Bucsi Réka LOVE című animációs kisfilmjét tette szabadon elérhetővé Bálint-napra az egyik legnagyobb internetes videómegosztó portál, a Vimeo.

A háromrészes szürreális animáció azt mutatja be, hogy egy különleges érzelem hogyan hat egy távoli bolygó élővilágára. A LOVE nemzetközi premierje a Berlinálén volt 2016-ban, ahol a rendező 2014-ben készült diplomafilmje, a Symphony no. 42 is bemutatkozott. A magyar-francia koprodukció Magyarországon nyert a Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon, Magyar Filmdíjat kapott és a filmkritikusok díját is kiérdemelte. Több mint 40 országban vetítették, és legalább 120 fesztiválmeghívást kapott.

 

Rendezője, Bucsi Réka a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció szakán végzett, több mint 50 nemzetközi fesztiválon díjazták az alkotásait. A Symphony no. 42 című filmje többek között a Sundance fesztiválra, majd az Oscar-rövidlistára is bekerült. A Love című filmjét Kolozsvárra, a 16. Filmtettfesztre is elkísérte, ekkor interjút is adott a Maszolnak.

Kapcsolódók

Kimaradt?