De szeretnék gazdag lenni! című versműsorával emlékezik Adyra a marosvásárhelyi színház

A „határtalan mélységek és magasságok költőjéről”, a 100 éve lehunyt Ady Endréről emlékezik meg De szeretnék gazdag lenni! című versműsorával a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház szombaton.

Az intézmény a költő életrajzának egy kevéssé ismert részletére is felhívja a figyelmet közleményében: Marosvásárhelyhez való kötődésére.

Ady Endre 1915 nyarán kereste fel Marosvásárhelyt és Maros–Torda megye főispánját, Bernády Györgyöt, valamint a neki köszönhetően felépült szecessziós Kultúrpalotát, idézi a közlemény  Pomogáts Béla irodalomtörténész írását, majd magát Adyt: „Ez lesz, ha a Sors úgy akarja, a magyar menedék, dús és takaró. Itt fogjuk őrizni magunkat mi, magyarok, kik egymás ellen annyit vétettünk. Ide fogunk verssel, zenével, beszéddel összevonulni, ha baj lesz. S minden, képességes szeretetemmel néztem fel reá, ez úrra, merthogy nagyon és dacos magyar vagyok s ő az én rokonom”.

A De szeretnék gazdag lenni! összeállításban Ady Endre versei mellett Arany János, Babits Mihály, Csokonai Vitéz Mihály, Dsida Jenő, Emőd Tamás, Erdős Virág, Faludy György, Fekete Vince, Illyés Gyula, József Attila, Kányádi Sándor, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Kovács András Ferenc, Lung Zsolt, Markó Béla, Nagy László, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós, Székely János, Szilágyi Domokos, Vörösmarty Mihály és Weöres Sándor költeményei szerepelnek.Előadók: Bartha László Zsolt, Berekméri Katalin, Fodor Piroska, Henn János, Kiss Bora, Kovács Botond, Meszesi Oszkár, Moldován Orsolya, Lőrincz Ágnes, Sebestyén Aba, Simon Boglárka-Katalin, Tollas Gábor és Tompa Klára. Válogatta, szerkesztette, a műsort vezeti: Gáspárik Attila.

Az előadás január 26-án, szombaton 19:30-tól tekinthető meg a színház kistermében. Jegyek egységes 10 lejes áron kaphatók a színház Kultúrpalotában működő jegyirodájában (keddtől péntekig 12.00-17.30 óra között, telefon: 0372 951 251), a színházban működő jegypénztárban (keddtől péntekig 9.00-15.00 óra között és előadás előtt egy órával, telefon: 0365 806 865) és online.

Kapcsolódók

Kimaradt?