Színházi fesztivállal, Ady-évfordulóval indul az év Nagyváradon

A nagyváradi Szigligeti Színházban januárban megünnepelik a magyar kultúrát, megtartják a Magyar Színházi Szövetség (MASZÍN) MAFESZT elnevezésű éves színházi seregszemléjét és Ady Endre halálának 100. évfordulójáról is megemlékeznek.

Sikeres évet zártak a Szigligeti Színháznál, mindenki erején felül teljesített, ezért köszönet illeti a munkatársakat, az eredmény pedig megmutatkozik mind a nézők és előadások számának, mind a saját bevételek növekedésében, mondta Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója, miután Bíró Árpád Levente kommunikációs felelős köszöntötte az év első, több témáról szóló sajtótájékoztatóján az újságírókat.A főigazgató elmondta, örül annak, hogy legjelentősebb mértékben a saját bevételeik emelkedtek 2018-ban, a több mint 1,2 millió lejből pedig közel egymillió lej a jegyek és bérletek illetve az előadások értékesítéséből származik. A nézők száma a 2017-es 55 831-ről 66 977-re nőtt az elmúlt évben, a kinyomtatott jegyek pedig arra engednek következtetni, hogy közel 1600 román anyanyelvű nézője is volt a váradi magyar társulat előadásainak. 315-ről 360-ra nőtt az előadások száma, ezek közül 111 előadást Nagyváradon kívül mutattak be.Vásároltak egy 9 személyes kisbuszt, így a kiszállásokra nem kell járművet bérelniük, illetve tavaszig remélhetőleg elkészülnek a stúdió első emeletével, mondta a főigazgató, aki azt is hozzátette: sikeresen pályáztak a Bethlen Gábor Alaphoz, de magánszemélyek támogatását is szívesen fogadják: az ez évi naptárakat az önkéntesekkel, illetve az iskolaprogram résztvevőivel készítették el, ez 25 lejért megvásárolható a színház jegypénztárában, a pénzt pedig a stúdió bővítésére fordítják.

Magyar kultúra ünnepe, Ady, készülő bemutatók

Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője elmondta, hogy a magyar kultúra több napos nagyváradi ünnepe során január 20-án Nagyváradon vendégszerepel a Kolozsvári Magyar Opera és Miklósa Erika, a Rigoletto című operára a karzatra még kaphatók jegyek. Egy nappal azelőtt, január 19-én mutatják be Harsányi Sulyom László rendezésében a Ki látta Adyt? című előadást, ezt a költő halála évfordulójának napján, 27-én 16 órától láthatják ismét, ugyanaznap 19 órától pedig Az eltévedt lovas című emlékelőadást mutatják be. Az említett előadások, akárcsak a MAFESZT-fellépések pontos időpontja a Szigligeti Társulat januári műsorrendjében olvasható.

Adyra egyébként egész évben emlékeznek valamilyen módon, például január 27-én délelőtt Imre Zoltán, az Ady Endre Emlékmúzeum volt vezetője (jelenleg a városi múzeum munkatársa) és Szűcs László, a Várad kulturális folyóirat főszerkesztője sétát vezet Ady kultikus nagyváradi helyeinek érintésével, este pedig, az előadások után a színházban virrasztást tartanak, ennek részeként pedig bárki elmondhatja kedvenc Ady-versét vagy idézetét.

MAFESZT másodszor

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, az Aradi Kamaraszínház, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és a nagyváradi Szigligeti Színház alapította meg 2017-ben a Magyar Színházi Szövetséget, melyhez a 2018-ban csatlakozott Csíki Játékszín, idézte fel Fazakas Márta, aki a váradi színház mellett a MASZÍN munkatársa is. Az első seregszemlét Szatmárnémetiben tartották, a másodiknak pedig január 22–26. között Nagyvárad ad otthont. A nézők a hat színház egy-egy előadását láthatják majd, emellett azonban műhelymunkákat is tartanak, a társulatok tagjai például Kokan Mladenović szerb rendezővel dolgoznak majd együtt.

Az előadásokra egy felnőtt belépő 25, egy diák- és nyugdíjas-jegy pedig 15 lejbe kerül majd. Bíró Árpád Levente végezetül elmondta: változik a jegypénztár nyitva tartási rendje, ezentúl hétfőn és csütörtökön 10 és 15, kedden, szerdán és pénteken 14 és 19 óra között várják a vásárlókat, illetve ahogy eddig is, előadások előtt egy órával is nyitva lesz a pénztár.

Kapcsolódók

Kimaradt?