banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Az Egyetlennel és a Drognaplóval turnézik Kolozsváron a Figura

Pénteken és szombaton két egyszereplős előadást mutat be a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Kolozsváron a Zug.zone-ban. Az Egyetlen (Színházi merénylet egy testre) és a Drognapló lesz műsoron, közölte a színház.

Máthé Annamária Egyetlen című egyéni előadása péntek este 7 órától látható Györfi Csaba rendezésében. Az előadás a nőiség különböző szerepköreit vizsgálja néha kritikusan, néha csak elmesélve, megidézve vagy éppenséggel megélve. Színházi merénylet egy testre – az alkotók azért is választották ezt az alcímet az előadásnak, mert a téma adott esetben maga a színész, aki saját életéből és tapasztalataiból is idéz pillanatokat, múltat, vágyálmokat, vagy akár csak hallott dolgokat. Mindezt azért, hogy végül eljuthasson a saját igazi hangjáig, a belső csendig és addig a mozdulatig, amiről eddig nem tudott. Az előadás több kicsi szösszenet, amely egyetlen Nő testéből, lelkéből fakad, olvasható a beharagozóban.Az Egyetlen című előadás kolozsvári turnéja a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) és a Bethlen Gábor Alap (BGA) támogatásával valósul meg. 

Fodor Alain Leonard Drognapló című egyéni produkciója Faragó Zénó rendezésében kétszer is látható, szombat este 7 és 9 órától. Az előadás Kubiszyn Viktor, magyarországi író, újságíró, filmkritikus Drognapló című kötete alapján készült. A naplószerű könyv tulajdonképpen az író vallomása a saját 16 évig tartó drogfüggőségéről. A szövegek nem csak a függőség okozta fizikai és mentális elváltozás mechanizmusaira világítanak rá, hanem a szabadulni akarás és visszaesés ördögi körét, majd a végleges tisztulás lehetőségét is megmutatják.A produkciónak nem titkolt szándéka a drogprevenciós jelleg, de ugyanakkor tükröt is állít a néző függőségei elé.

Az előadásokra helyet foglalni a wrp_ticket@yahoo.com e-mail címen, vagy a ZUG.zone Facebook oldalon, az Események fül alatt lehetséges. A Figura vendégjátékaira, valamint a Váróterem Projekt és a ZUG további előadásaira az első éves egyetemisták ingyen kétszemélyes belépőt igényelhetnek a Kolozsvári Kultúrális Központ (CCC) Inclujiune elnevezésű programjának köszönhetően. A kísérőnek nem kell egyetemistának lennie. Az érdeklődők a www.inclujiune.ro weboldalon igényelhetik és aktiválhatják az utalványt.

Kapcsolódók

Kimaradt?