banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Négy naposra bővült a Temesvári Magyar Napok

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásával nyílik csütörtök este hét órakor a harmadik Temesvári Magyar Napok. A városban élő és elszármazott magyar családok, civil szervezetek, intézmények, vállalkozók és művészek közös rendezvénye idén egy nappal hosszabb.

A szeptember 27. és 30. között zajló rendezvény nyitógáláját a Temesvári Opera nagytermében szervezik. Itt adja elő a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Magyar hősök, csaták, szerelmek című produkcióját.Már csütörtöktől látogatható a kibővített gasztrosarok, ahol idén is különleges ételeket, kézműves söröket, magyar borokat, finom pálinkákat, palacsintákat és réteseket lehet kóstolni, ígérik közleményükben a szervezők.

A későn kelőknek pénteken, reggel 10-től a hagyományőrzők szolgáltatják az ébresztőt. Jurta és tábori konyha állításával kezdenek a Hunyadi kastély parkjában, ahol vasárnapig különböző bemutatókkal, felvonulással, ostromjátékkal, koncertekkel, könyvbemutatóval szórakoztatnak kicsiket és nagyokat. Felelevenítik egy első világháborús doberdói kantin hangulatát is, az érdeklődők akár egy sört is megihatnak itt.

A Delamarina utcát idén is elfoglalják a gyerekek: a Gyerekbirodalom érdekes programokkal, szabadtéri játszóházzal, ringatóval, népi fajátékokkal és jurtával vár mindenkit péntektől vasárnapig. Lesznek még bábelőadások, valamint rajzfilmvetítés is, a Mátyás király-emlékév jegyében a gyerekek megismerkedhetnek Mátyás, az igazságos történetével.

Szintén pénteken nyit a kézműves vásár, amelyre több mint hetven kézműves érkezik Erdélyből, Délvidékről és Magyarországról.

Péntek este a Bagossy Brothers Company zenél, szombat este Charlie lép fel, vasárnap a Jazzarosa, majd a főtéri rendezvény záróakkordjaként Demjén Ferenc szórakoztatja a temesváriakat. A teljes program itt olvasható.

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház saját sátorral lesz jelen a rendezvényen, ahol kesztyűbáb-készítésre várják a kisebbeket, illetve bárki megihat egy teát vagy kávét a társulat tagjaival. Az intézmény közleménye szerint pénteken 18.00 órától a Húzd rá! című népies műdalprodukció kerül színpadra a Shake Kvartett előadásában a Nagyteremben (jegyek itt), szombaton 18.30-tól  pedig a csíkszeredai Csíki Játékszínnel közösen létrehozott Véres képeslap Erdélyből – bühnagy irodalmi humorest című produkciót adják elő, ingyenes belépéssel. Ezt három erdélyi magyar költő – Muszka Sándor (Sanyi bá, A lusta dög), Orbán János Dénes (Véres képeslap Erdélyből), valamint Sántha Attila (Bühnagy székely szótár) – kötetei ihlették, a fellépő színművészek – Balázs Attila, Lőrincz Rita, Szabó Enikő és Veress Albert – mellett maguk a szerzők is részt vesznek a produkcióban. 

Kapcsolódók

Kimaradt?