Elkezdődött a Székelyföldi Mozgókép Fesztivál: filmsikereket vetítenek Csíkszeredában

Napsütötte délutánon nyitotta meg kapuit az idén második alkalommal megrendezett Filmszereda, a Székelyföldi Mozgókép Fesztivál. A csütörtöki megnyitót megelőző két napon már elkezdődött a tíz napos eseményre való hangolódás. A hangversenyen, amellyel hivatalosan is elkezdődött a két héten át tartó filmvetítések sora, szép számban vett részt a közönség, bizonyítva, hogy ez alkalommal sem maradnak üresen a székek a mozivászon előtt.

Alig néhány hely maradt csak a csütörtök délután 5 órától kezdődő Székelyföldi Mozgókép Fesztivál nyitóhangversenyén, a csíkszeredai Tulipán előtt berendezett fesztiváltéren, a Csíki Kamarazenekar előadásán. A produkciót Ráduly Róbert Kálmán polgármester köszöntője előzte meg, aki elmondta, szeretné, hogyha hagyománnyá válna a fesztivál. Elmondta, magyar- és román filmipar remekeiben egyaránt bővelkedik a megtekinthető filmek listája, amelyek nemcsak mennyiségben, de minőségben is jól teljesítenek. Az elkövetkező tíz nap során 34 alkotást tekinthetnek meg a nézők, kicsik és nagyok egyaránt, lesz történelmi film, koprodukció, de rajzfilm is.

„Magas szintű kulturális produkciókkal igyekszünk örömet csempészni a csíkiak életébe, nemcsak a filmekkel, hanem számos kísérőrendezvény segítségével is” – jelentette ki a polgármester. Lesznek különböző gyermekprogramok, illetve koncertek is a fesztivál során. Az idei esemény különlegessége, hogy a tavalyinál egy árnyalattal jelentősebb lesz a nemzetközi filmgyártás fontosabb eredményének szemléje. Teljes napot szentelnek a Berlini, a Cannes-i és az Oscar-díjra jelölt alkotásoknak. Az esemény megszervezésével Szabó István filmrendező munkássága előtt is tisztelegnek, aki egyre nagyobb népszerűségnek örvend az ifjabb közönség körében is.

A Kamarazenekar csíki magja, a Star-Wars főcímzenéjével indította a hangversenyt, ezt követte egy olasz stílusú zenei összeállítás, mint a Cinema Paradiso (Ennio Morricone), Por Una Cabeza (Carlos Gardel), The Godfather (Nino Rota) című darabok, majd pörgősebb, amerikai dallamok is felcsendültek: a Trónok Harca-, a Gyűrűk Ura-, valamint a Szellemirtók- sikerfilmek zenéi.

Veress Csaba karmester vezényelte a zenekart, aki kiemelte: a zene elengedhetetlen része a filmeknek, visszarepíti az embert az időben és elengedhetetlen hangulatot teremt a mozizáshoz. Ezt követte egy vidámabb hangzású kompozíció, mégpedig a Mamma mia, The James Bond, The Pink Panther és a Pirates of the Carribean nemzetközi film-darabok muzsikáival.

A hangverseny befejeztével és rövid szünet után, 19 órás kezdéssel az Aurora Borealis című produkciót tekinthették meg a résztvevők, pénteken pedig 14 órától folytatódik a filmszemle, terítéken a Hanussen, a „hatalom és egyén” trilógia harmadik, befejező darabja.

A Csíkszereda önkormányzata szervezésében zajló Filmszereda izgalmas, kalandos filmélményeket kínál, számos magyar, román és nemzetközi alkotással, gyerekeknek és fiataloknak szóló produkciókkal. A fesztivál részletes programja az esemény Facebook-oldalán böngészhető.

Kapcsolódók

Kimaradt?