Miközben az EU és az Egyesült Államok a hidrogéntermelés növelésére összpontosít, nem fordít kellő figyelmet a kritikus berendezések és anyagok beszerzésére. Fennáll a veszélye, hogy az európai és amerikai vállalatok kiszorulnak a kritikus anyagok piacairól, és a zöld technológiákhoz csak importőrként juthatnak hozzá.

Ha a klímaváltozás és Kína szóba kerül, a legtöbbünk szeme előtt hatalmas füstölgő szénerőművek és szmogba süllyedő városok képe lebeg. Való igaz, Kína jelenleg minden más országnál nagyobb mennyiségű üvegházhatást okozó gázt termel. Csak az elektromos energia előállításából származó kibocsátása meghaladja az Egyesült Államokét. Amit viszont kevesen tudnak Kínáról, hogy egymaga olyan gyorsan bővíti megújuló energiaforrásait, mint a világ többi része együttvéve. Szél- és naperőműparkját háromszor gyorsabban növeli, mint az Európai Unió vagy az Egyesült Államok, a vízierőművek terén pedig évről évre a nyugati kapacitásnövelés sokszorosát teszik ki a kínai fejlesztések.

Ugyanakkor az elmúlt néhány évben Kína a világ legnagyobb hidrogéntermelőjévé és fogyasztójává lépett elő, ambiciózus tervei ebben a szektorban pedig a Nyugat hidrogénstratégiáit fenyegetik - mutat rá a neves amerikai agytröszt, a RAND Corporation égisze alatt publikált jelentés.

A dokumentum kiemeli, hogy Kína nemcsak a termelés és a felhasználás terén jár élen, hanem vezető szerepre tör a hidrogénnel kapcsolatos kutatás-fejlesztésben (R&D) is. Ennek eredményeként nagyobb valószínűséggel érheti el az átállással kapcsolatos céljait, mint a Nyugat a saját - egyébként sokkal kevésbé ambiciózus - terveit.

Csöbörből vödörbe?

Az EU H2-stratégiája értelmében 2030-ig 10 millió tonna hidrogént állítana elő, és további 10 millió tonnát importálna. Az átállást már az ukrajnai invázió előtt is úgy tekintették, mint eszközt az orosz energiahordozóktól való függőség csökkentésére és az energiabiztonság javítására. Csakhogy a zöld átállással kialakulni látszik egy másik függőség.

A megújuló energia előállításához szükséges berendezéseket - például napelemeket és szélturbinákat – döntően Kínában gyártják. Ez nem újdonság, újabban viszont Kína jó úton jár afelé, hogy piacvezető pozíciót szerezzen a hidrogén-technológiák - ráadásul a megújuló energiával előállított, úgynevezett zöld hidrogén - terén is.

Kína körvonalazódó előnye több tényezőn keresztül mutatkozik meg. Először is a lúgos alapú elektrolizátorokat - amelyeket a víz hidrogénre és oxigénre bontására használnak - Kínában háromszor olcsóbban képesek előállítani, mint az egyesült államokbeli vagy európai gyártók. Másodszor Kína kulcspozícióval rendelkezik az elektrolizátorok gyártásához szükséges ásványi anyagok ellátási láncában. Például világszerte a nikkel 68 százalékát finomítja. Harmadszor a kutatás-fejlesztés terén Kína hatalmas tehetségbázissal és felhalmozott tudással rendelkezik, ami azt jelenti, hogy Kínából származhatnak azok az új technológiák, amelyek csökkenthetik a zöld hidrogén költségeit.  Végül Kína nagy és növekvő megújulóenergia-kapacitása a zöld hidrogén vezető gyártójává teheti.

A jelentés figyelmeztet: miközben az EU és az Egyesült Államok a hidrogéntermelés növelésére összpontosít, nem fordít kellő figyelmet a kritikus berendezések és anyagok beszerzésére. Fennáll a veszélye, hogy az európai és amerikai vállalatok kiszorulnak a kritikus anyagok piacairól, és a zöld technológiákhoz csak importőrként juthatnak hozzá.

Ebben a kontextusban értelmezte az amerikai sajtó Kamala Harris alelnök március végi egyhetes afrikai látogatását. A New York Times szerint Washington "megpróbál kialakítani egy együttműködésen alapuló kapcsolatot" az afrikai országokkal, amelyekben az elmúlt évtizedekben Kína jelentős befektetéseket hajtott végre - többek között látványos infrastrukturális projektekbe -, cserében pedig nyersanyagokat bányászott.

Afrikában található a Föld ismert altalajkincseinek mintegy harmada, egyes "zöld ásványok" tekintetében pedig Kína kvázi monopóliumot szerzett.

Például Peking működteti a kobaltbányák háromnegyedét Kongóban, ahol a világ készleteinek a 70 százaléka található. Ennek köszönhetően Kína állítja elő az akkumulátorgyártásban nélkülözhetetlen kobalt 73 százalékát. De Kína finomítja a nikkel 68 százalékát, a réz 40 és a lítium 59 százalékát. Ezzel Peking túlméretezett befolyást gyakorol az ellátási láncokra, miközben a Nemzetközi Energiaügynökség előrejelzése szerint 2040-re a zöld technológiák gyártóinak a mainál 40-szer több lítiumra, 20-szor több nikkelre és kobaltra lesz szükségük.

Kínára támaszkodva végrehajtani a megújuló energiákra való átállást sokkal olcsóbbnak és rövidtávon egyenesen csábítónak tűnhet. Csakhogy ez azt is jelenti, hogy a közel-keleti és orosz fosszilis tüzelőanyagoktól való függést Európa a Kínától való függésre cseréli fel. Ami nagyon gyorsan rossz "fogadásnak" bizonyulhat, tekintettel a Kína és a Nyugat közötti növekvő geopolitikai feszültségekre.

Előfordulhat, hogy az EU-nak és az Egyesült Államoknak hamarosan biztosítania kell a teljes energia ellátási láncot, és mérlegelnie kell a termelés "hazatelepítését", ha biztosítani akarja az energiaellátás biztonságát egy dekarbonizált világban – vélik a szakértők.