Zelenszkijjel is tágyalt Iohannis Vilniusban

Klaus Iohannis csütörtökön Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyalt a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozójának keretében. Ukrajna a 2023-as bukaresti értekezleten kapott társult tag státust.

A román államfő arról számolt be az X közösségimédia-platformon, hogy a találkozón megerősítette: Románia minden fontos vonatkozásban határozottan támogatja Ukrajnát, és elszántan törekszik a regionális összekapcsolhatóság, a határokon átnyúló együttműködés és az energiabiztonság megerősítésére.

Iohannis és Zelenszkij Vilniusban Fotó: Agerpres

A megbeszélésen Iohannis elmondta Zelenszkijnek, hogy tavaly az egyik fő célkitűzése a román-ukrán stratégiai partnerségi megállapodás tető alá hozása volt. Az Agerpres beszámolója szerint az ukrán államfő megköszönte a román államfő támogatását, és elárulta, hogy a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozóján ismertetni fogja az orosz-ukrán front állását. A felek az ukrán mezőgazdasági termékek romániai tranzitjáról is tárgyaltak. „Úgy gondolom, hogy ez rendkívül fontos önöknek, a Moldovai Köztársaságnak és a termékeket fogadó országoknak” - mondta az ukrán elnöknek Iohannis.

A Három Tenger Kezdeményezés kilencedik csúcstalálkozóját csütörtökön tartják Vilniusban. A Három Tenger Kezdeményezés az Adriai-, a Balti- és a Fekete-tenger között fekvő országok részvételével, 2015-ben indított informális fórum. A csoport első csúcstalálkozója 2016-ban volt. Az összefogásban részt vevő országok: Magyarország, Ausztria, Bulgária, Csehország, Görögország, Lengyelország, Észtország, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia. A 2023-as bukaresti értekezleten Ukrajna és a Moldovai Köztársaság pedig társult tag státust kapott.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?