Zelenszkij magára maradt, s kezd elszakadni a valóságtól?

Felborzolta a kedélyeket Kijevben a Time magazin írása, amelyben Volodimir Zelenszkij környezetéből származó beszámolók szerint az ukrán àllamfő lassan magàra marad, s kezd elszakadni a valòsàgtòl. A cikkből az is kiderül, hogy Ukrajna elnöke leginkább nyugati szövetségeseitől érzi magát elárulva. 

A Time magazin minap nagy terjedelmű cikket közölt Volodimir Zelenszkij és környezetének képviselőinek kommentárjaival az ukrajnai háborúról és annak további kilátásairól. Az elemi.hu által is ismertetett anyag „Senki sem hisz annyira Ukrajna győzelmében, mint én” címmel jelent meg. Az ukrán elnöki hivatal vezetője, Andrij Jermak a Telegram-csatornáján kezdetben az anyag elolvasását ajánlotta, de aztán a bejegyzést törölték - jegyzi meg a magyar portál. 

A cikk szerint Zelenszkij „dühös” volt az amerikai útja után, amelyet a korrupció elleni harcra való felhívások és annak jelei követtek, hogy a Nyugat belefáradt az ukrajnai háborúba – írta a Time az elnök környezetében lévő forrásaira hivatkozva. A kiadvány azt írja, hogy Zelenszkij elvesztette „szokásos csillogó optimizmusát, humorérzékét és azt a hajlamát, hogy viccekkel élénkítse fel a haditerv megbeszéléseket”. „Most bejön, megkapja a híreket, parancsokat osztogat és távozik” – mondja a csapatának egyik régi tagja.

A friss Time címlapja Forrás: a Time Facebook oldala

Az elnök környezetének egy másik képviselője szerint Zelenszkij leginkább nyugati szövetségeseitől érzi magát elárulva. Ők hagyták őt a háború megnyeréséhez szükséges eszközök nélkül. Ezzel együtt Zelenszkij elszántan folytatja a harcot, és „az Ukrajna Oroszország feletti végső győzelmébe vetett hite olyan formát öltött, hogy néhány tanácsadóját aggasztja”, „megingathatatlanná” vált, és „a messianizmussal határos” - írja a Time cikkét idézve az elemi.hu. „Becsapja magát, nincsenek lehetőségeink. Nem győzünk, de próbálja meg ezt elmondani neki” – mondta Zelenszkij egyik legközelebbi tanácsadója csalódottan a Time magazinnak. 

Dunda György, a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója a cikkel kapcsolatban megjegyezte: „így mùlik el a vilàg dicsősège”. Az ungvári újságíró Facebook bejegyzésében azt is írja, hogy a Time legutòbbi elemzèse már kèt napja borzolja a kedèlyeket Ukrajnában. nàlunk. „A neves amerikai kiadvàny tavaly még Volodimirt Zelenszkijt nevezte meg az èv emberènek, most viszont arròl ìrnak, hogy az àllamfő lassan magàra marad, s kezd elszakadni a valòsàgtòl” - fogalmazott Dunda. Szerinte nagyot fordult a vilàg. „Senki se higgye, hogy a nyugati fősodratù mèdiàban megszaporodò kritikus hangvètelű Ukrajna-ìràsok csupàn a vèletlen műve lenne. Nem azok! Pontosan tudjàk ezt a cìmzettek is” - írta a lapigazgató. Arról is tájékoztatott, hogy Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanàcsadò kritikus szavakkal illette a Time szerkesztőit, mìg Olekszij Danilov nemzetbiztonsàgi titkàr arra szòlìtotta fel az ukrajnai titkosszolgàlatokat, keressèk meg, fedjèk fel ès vonjàk felelőssègre az amerikai lap ukràn anonim forràsait.  

(Nyitókép: Agerpres)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?