XIV. Leó pápa fogadta Volodimir Zelenszkijt Rómában
XIV. Leó a pápai nyári rezidencián, Castel Gandolfóban fogadta szerdán Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, aki csütörtöktől a Rómában kezdődő ukrajnai újjáépítési konferencián vesz részt – írja az MTI.
Az ukrán elnök az olasz fővárosba érkezése után elsőként a Rómától mintegy harminc kilométerre található Castel Gandolfóba ment, ahol a katolikus egyházfővel találkozott. XIV. Leó a pápává választása utáni napokban, május 12-én telefonon beszélt Volodimir Zelenszkijjel, majd a május 18-i pápai beiktatási misét követően személyesen találkoztak a Vatikánban.
A mostani megbeszélés mintegy fél óráig tartott, a Vatikán által kiadott felvételek szerint XIV. Leó és az ukrán elnök a pápai palota balkonjáról is kitekintett. A Szentszék közleménye szerint a találkozón az ukrajnai háború fejleményei szerepeltek napirenden. A felek hangsúlyozták az igazságos és tartós béke sürgősségét, valamint kiemelték, hogy a háború befejezése kizárólagos útja a párbeszéd kell, hogy legyen.
Az egyházfő fájdalmát fejezte ki az áldozatokért, megerősítette imáját és közelségét az ukrajnai nép felé, bátorította a foglyok kiszabadítása és a megosztott megoldások keresése érdekében tett erőfeszítéseket.
XIV. Leó pápa ismételten hangsúlyozta, hogy a Vatikán rendelkezésre áll az orosz és ukrán fél közötti béketárgyalás vendégül látására.
Volodimir Zelenszkij a pápai paloták előtt nyilatkozott az újságíróknak hangoztatva, hogy „a háború befejeződését akarjuk, és számítunk a Vatikánra, arra, hogy a Vatikán és a pápa segítséget nyújt egy magas szintű helyszín biztosítására a háború befejezése érdekében”. Szerda délután Sergio Mattarella olasz államfő fogadja az ukrán elnököt.
Róma csütörtökön és pénteken az Ukrajna gazdasági, intézményes, infrastrukturális újjáépítését előkészítő konferenciát látja vendégül. A világbank számításai szerint az ország újjáépítéséhez ötszáz milliárd euró szükséges, ami a második világháború utáni Marshall-terv háromszorosának felel meg.
Az olasz főváros a negyedik helyszín: a konferencia első köreit korábban Luganóban, Londonban és Berlinben tartották, a következő helyszín pedig Varsó lesz. A római konferencián tizenöt állam- illetve kormányfő lesz jelen, valamint négyezer olasz, ukrán és más nemzetiségű vállalat jelezte részvételét. A politika, a gazdasági és pénzügyi világ mellett, az olasz és nemzetközi kulturális élet képviselői is terveket mutatnak be Ukrajna újjáépítéséhez.
A csütörtöki felszólalók között lesz Giorgia Meloni olasz kormányfő, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Friedrich Merz német kancellár, Donald Tusk lengyel kormányfő, valamint Keith Kellogg, az amerikai elnök ukrajnai különmegbízottja, aki ukrán sajtóforrások szerint már szerdán egyeztet Volodimir Zelenszkijjel. A konferenciát Róma külvárosában, a Massimiliano Fuksas sztárépítész tervezte Felhő nevű kongresszusi központban tartják rendkívüli biztonsági intézkedések mellett.
CSAK SAJÁT