William Burns lesz a CIA új igazgatója

Egyhangú szavazással jóváhagyta kedden az amerikai törvényhozás felsőházának hírszerzési bizottsága William Burns jelölését a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatói posztjára – jelentette be Mark Warner szenátor, a bizottság demokrata elnöke.

Warner közleménye szerint az elsöprő kétpárti szavazás arról tanúskodik, hogy megkérdőjelezhetetlen Burns alkalmassága a feladatra, nagy tapasztalata van a nemzetbiztonsági kérdések kezelésében és példás a közszolgálat iránti elkötelezettsége.

A múlt hónapban Burns azt mondta szenátusi meghallgatásán, hogy a Kínával folytatott versenyt az amerikai nemzetbiztonság kulcskérdésének tekinti. Arról is beszélt, hogy ha amerikai egyetemi vezető lenne, akkor javasolná a Konfuciusz Intézetek - azaz a Peking által finanszírozott egyetemi, kínai kulturális központok - bezárását, amelyeket a kongresszus több tagja is propagandaeszköznek tart.Fotó: Agepres/EPA

A leendő CIA-igazgató szerint az Egyesült Államok előtt álló egyéb kihívások közé tartozik az Oroszország, Észak-Korea és Irán jelentette fenyegetés. Burns korábban arról is beszélt, hogy az éghajlatváltozás, a globális egészségügyi problémák és a számítógépes fenyegetések komoly kockázatot jelentenek.

William Burns jelenleg a Carnegie Alapítvány a Nemzetközi Békért nevű szervezet elnöke, korábban harminchárom évet töltött el az Egyesült Államok külügyi szolgálatában. Barack Obama demokrata párti korábbi elnök kormányában külügyminiszter-helyettesként is dolgozott, ezt megelőzően pedig az Egyesült Államok oroszországi és jordániai nagykövete is volt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

„Bill Burns több évtizedes gyakorlattal rendelkező nemzetbiztonsági szakértő, aki jól átlátja azokat a globális fenyegetéseket és kihívásokat, amelyekkel országunknak szembe kell néznie” – mondta egy januári videóüzenetében Joe Biden. Az amerikai elnök akkor úgy fogalmazott: „az amerikai nép nyugodtan alhat majd, ha William Burns lesz a CIA igazgatója”.

Ha megerősítik pozíciójában, a hatvannégy éves William Burns Gina Haspelt, a CIA első női igazgatóját váltja majd a Központi Hírszerző Ügynökség élén.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?