Von der Leyen: ha kell, az uniós szerződések megváltoztatásával felelünk meg az uniós polgárok elvárásainak

Az Európai Unió feladata, hogy minél gyorsabban megfeleljen az uniós polgárok elvárásainak Európa jövőjére vonatkozóan, az uniós szerződések hatályán belül, ha pedig ez nem lehetséges, akkor azok megváltoztatásával – jelentette ki Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, az Európa jövőjéről szóló konferenciasorozat záróeseményén Strasbourgban.

Az Európai Parlamentben tartott rendezvényen Von der Leyen kijelentette: „amennyiben az EU gyorsabban akar előre haladni, az egyhangú döntéshozatal már nem működik a kulcsfontosságú területeken”. „A demokrácia működését szilárd alapokra kell helyezni: támogatom azokat, akik az EU reformjai mellett vannak, annak jobb működése érdekében” – tette hozzá.

Beszédében az elnök kifejtette: az Európai Unió feladata, hogy megerősítse az európai egységet a jövőben, és ennek megvalósítását már „ma el kell kezdeni”. Hangsúlyozta: az európai kontinensre visszatért a háború, „Oroszország ismét átrajzolná a térképeket”, s ez a helyzet „történelmünk egyik legsötétebb időszakát idézi”. „Ha egyhelyben állunk, lemaradunk. A konferenciasorozat eredményei azonban azt mutatják, hogy az európaiak nem akarják ezt a hibát elkövetni” – jelentette ki. Mint mondta, „az európaiak Európát jobb jövőben képzelik el, ahol jóllét, igazságosság és haladás van, olyan szociálisan fenntartható Európát akarnak, amely vigyáz mindenkire”.

AZ EB elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az EU-nak fontosabb szerepet kell játszania az egészségügy, a biztonság és a környezetvédelem területén, forrásokat kell fektetnie az egészséges élelmiszerekbe, a megfelelő lakhatásba. „Olyan Európát szeretnénk, amely képes a jogállamiságot és (európai) értékeket képviselni, ellátni saját magát a legfontosabb területeken, az energia, élelmiszer, a gyógyszergyártás és a digitális technológia területén” – tette hozzá. Von Leyen a beszéde lezárásaként megerősítette, hogy Ukrajna jövője Európa jövője is.Ursula von der Leyen, Roberta Metsola, Emmanuel Macron francia elnök, Antonio Costa portugál miniszterelnök | Fotó: Agerpres/EPA

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy „az ukrajnai orosz invázió új valóságot teremtett a kontinensen, Európa veszélyesebb hellyé vált”. Mint mondta, „a válságra adott uniós reakció egyben az uniós értékek próbája is”. „Ukrajna a segítségünkért kiált, és több millió európai, aki több évtizeden keresztül szovjet megszállás alatt szenvedett, tudja, hogy Európa jövője Ukrajna jövőjével fonódik össze” – jelentette ki.

Metsola elmondta, hogy az Európai Parlament erősebb Európáért fog küzdeni, egységes biztonság és védelempolitikára van szüksége, s e téren a 27 tagállam kiegészítheti egymást. Mint fogalmazott, az energia területén, „az EU még mindig túlságosan függ az autokratikus rezsimektől”, a függetlenedésben szerinte a tagállamoknak egymást kell támogatniuk. Az EP elnöke hangsúlyozta: Európának a jövőben is olyan helynek kell maradnia, ahol „mindenki az lehet, aki akar, senki sem élhet boldogtalanul nemi, etnikai hovatartozása vagy szexuális orientációja miatt. A cinizmus, a populizmus és a nacionalizmus ellenében kell fellépnünk, nekik nincsenek megoldásaik, ők pusztán a haladás kerékkötői” – vélekedett.

Kapcsolódók

Kimaradt?