Utolsó útjára kísérték Potápi Árpád Jánost

Százak kisérték utolsó útjára az október 17-én, 57 évesen elhunyt Potápi Árpád Jánost. Magyarország Miniszterelnökségének nemzetpolitikáért felelős államtitkárát a bonyhádi evangélikus temetőben helyezték végső nyugalomra csütörtökön.

A ravatalnál Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt mondta, Potápi Árpád János „neve beíratott a nemzetpolitika, s így a magyar nemzet történetébe”. Magyar és keresztény volt, a nemzetpolitika, amit képviselünk, nem pusztán magyar, de keresztény is – tette hozzá.

Fotó: MTI

Mert „minden nemzet Istennek egy gondolata, ami egyszeri és megismételhetetlen, semmi nem adhatja azt az értékgazdagságot, ami (...) a magyarság, csak a magyarok” – fogalmazott.

Az MTI beszámolója alapján kifejtette: nekünk, magyaroknak az egyetemes emberiséggel szembeni elsődleges kötelességünk a magyarságunk megőrzése, kimunkálása és felmutatása.

„Árpád ezt a keresztény nemzeti gondolatot képviselte, tiszteletben tartva minden nemzetet, és a küldetést, hogy a magyarság megmaradjon” – jelentette ki.

Fotó: MTI

Az elhunyt politikust úgy jellemezte, hogy sajátos karaktere a szerénység volt, nem volt meg benne a hübrisz, a nemzetpolitikában is inkább hátralépett. Azt vallotta, hogy „mi a keret és a vászon vagyunk, a képet a magyar közösségek festik”.

Nyugodj békében, de székelyesen segíts minket odaátról – zárta szavait Semjén Zsolt.

A néhai államtitkártól búcsúzott mások mellett Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Áder János és Novák Katalin korábbi köztársasági elnök, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Fotó: MTI

A politikust római katolikus szertartás szerint temették el, emlékére a Szeplőtelen fogantatás templomban Felföldi László pécsi megyéspüspök mondott gyászmisét. A püspök a ravatalnál tartott búcsúbeszédében azt mondta, Potápi Árpád János nemcsak ismerte, hanem szolgálta is a Kárpát-medence magyarságát, közös, nemzeti célkitűzéseinket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?