Ursula von der Leyent választotta csúcsjelöltjének az EPP

Megválasztották csütörtökön az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltjét az európai parlamenti választásokra. Ahogyan az várható volt, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság jelenlegi elnöke kapott bizalmat. A német politikus a pártcsaládon belül ellenjelölt nélkül indult a bukaresti kongresszuson. 
Az Európai Néppárt (EPP) politikai közgyűlése kedd este hagyta jóvá Ursula von der Leyen új mandátumra való jelentkezését. A 489 érvényesen leadott szavzatból 400 kongresszusi tag támogatta a német politikust. viszonylag magas volt azoknak az aránya, akik elutasították Von der Leyent, 89-en szavaztak ellene. 

A csúcsjelölt még a szavazás előtt kijelentette: az európaiak döntik el, hogy ki és milyen feltételek mellett jön Európába, nem az embercsempész-hálózatok. „Megerősítettük Európa határait, és ezt a munkát a jövőben is folytatjuk. Eddig is teljesítettük európai kötelezettségeinket és ezután is teljesíteni fogjuk. De mi, európaiak döntjük el, hogy ki és milyen feltételek mellett érkezik Európába, nem a bűnszervezetek és az embercsempészek" - idézte az Agerpres a politikust, aki az EPP-küldöttek által szerdán elfogadott választási programra utalt, amelyben a menedékkérők harmadik országba történő áthelyezésére vonatkozó kezdeményezés is szerepel.

Ursula von der Leyen az Európai Néppárt csúcsjelöltje Fotó: Agerpres

Az Európai Bizottság jelenlegi vezetője egyetlen jelöltként pályázott az EPP csúcsjelölti pozíciójára, így a június 9-i európai parlamenti választásokat követően újabb ötéves mandátumot nyerhet az uniós végrehajtó testület élén. Az EPP kongresszusának második napján felszólaltak az Európai Unió állam- és kormányfői, közöttük Klaus Iohannis, Románia elnöke is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?