banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Uniós biztos: az EU-ban egyenlő jogok illetik meg az azonos nemű szülők gyerekeit

Az Európai Unióban az azonos nemű szülők gyerekeit pontosan ugyanazok a jogok illetik meg, mint bármely más gyereket, és ezeket a jogokat mind az uniónak, mind a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk és védeniük kell – jelentette ki Helena Dalli egyenlőségért felelős uniós biztos szerdán Brüsszelben az Európai Parlament plenáris ülésén.

Dalli a Szivárványcsaládokban élő gyerekek és az azonos nemű szülők jogai, különösen Olaszországban című plenáris vitán szólalt fel, amelynek napirendre vételéről szerdán döntött a testület, miután március közepén az olasz belügyminisztérium érvénytelennek nyilvánította több olyan önkormányzat gyakorlatát, amely mindkét felnőttet szülőnek nyilvánította, ha két férfi vagy két nő nevelt gyereket.

Az uniós biztos elmondta: az Európai Bizottság által 2020-ban elfogadott LMBTI-stratégia többek között magában foglalja az azonos nemű szülőkkel rendelkező gyerekek esélyegyenlőségének és jogainak előmozdítását. Emellett felhívta a figyelmet, hogy az uniós szerződések és az EU alapjogi kartája szerint minden gyereknek - fogantatásának, születésének módjától és a családtípustól függetlenül - azonos jogai vannak.

Fotó: Pexels

„A tagállamoknak nemzeti joguk alkalmazása során tiszteletben kell tartaniuk a nemzetközi jogból eredő kötelezettségeiket annak ellenére, hogy a családjog a tagállamok hatáskörébe tartozik” – hangsúlyozta.

Mint mondta, „a tagállamok tehát eldönthetik, hogy nemzeti joguk szerint lehet-e egy gyereknek azonos nemű szülője, de ugyanilyen egyértelmű az is, hogy az uniós szerződések értelmében az EU javasolhat és fogadhat el olyan családjogi intézkedéseket, amelyeknek határokon átnyúló hatásai vannak”.

Véleménye szerint ennek fényében uniós jogszabályok előírhatják, hogy egy tagállamnak el kell ismernie a gyerek szülőjét, ha azt egy másik tagországban már elismerték, mégpedig gyerekek hátrányos megkülönböztetésének elkerülése érdekében. „Ez a kötelezettség az azonos nemű szülőkkel rendelkező gyerekek tekintetében is érvényes” – szögezte le.

Helena Dalli emlékeztetett, hogy Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az LMBTI-stratégia bemutatásakor kötelezettséget vállalt annak biztosítására, hogy a valamely tagállamban megállapított szülői minőséget az összes többi tagállamban elismerjék. „E politikai kötelezettségvállalást végrehajtva 2022 decemberében a bizottság javaslatot fogadott el a szülői minőség tagállamok közötti elismeréséről. A javaslat célja, hogy biztosítsa a gyermekek alapvető jogait, például az identitáshoz, valamint a magán- és családi élethez való jogaikat – mutatott rá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?