Ukrán rakétacsapás ért egy luhanszki települést

Az amerikai gyártmányú HIMARS sorozatvető rakétája csapódott be egy épületbe az Ukrajnától elcsatolt luhanszki régióban lévő Lantrativka településen, legkevesebb 11 ember életét vesztette, mintegy huszan pedig megsebesültek - közölte pénteken a TASZSZ orosz állami hírügynökség a helyi mentőszolgálatokra hivatkozva.

Helyi források szerint további mintegy húsz ember sorsa ismeretlen. A romok eltakarítása folytatódik. A luhanszki hatóságok szerint Lantrativkára három HIMARS-rakétát lőttek ki. Más, orosz ellenőrzés alá került területek településeiről is érkeztek pénteken jelentések ukrán tüzérségi támadásokról. Donyeckben a csapásoknak a helyi hatóságok szerint legkevesebb egy halálos áldozatuk volt pénteken.

A donyecki régió hatóságai szerint a területen az elmúlt nap folyamán 222 lövedékkel végrehajtott 37 ukrán tüzérségi támadás következtében legalább két civil életét vesztette, 13 pedig megsebesült.

A TASZSZ és a RIA Novosztyi hírügynökség az orosz biztonsági szervek által összeállított jelentésre hivatkozva egybehangzóan azt írta, hogy a Szevasztopol, a Krími Köztársaság, valamint a Kurszk, a Belgorod és a Voronyezs megye ellen bevetett és elfogott drónok adatai alátámasztják az Egyesült Államok és Lengyelország részvételét az orosz célpontok elleni „terrortámadások” előkészítésében. Az orosz vizsgálat megállapította, hogy a drónok repüléselektronikáját és vezérlőrendszereit az amerikai SpektreWorks cég gyártotta, amely az arizonai Scottsdale repülőterén végezte el a gyári beállítást és tesztelést. A szerkezetek végső összeszerelése és repülési tesztje annak a lengyelországi Rzeszów repülőtérnek közelében történt, amelyet az Egyesült Államok és a NATO az ukrán fegyveres erők fő ellátási pontjaként használ. A hasznos terhet Odessza és Krivij Rih közelében rögzítették, és itt volt a repülési feladat betáplálásának és indításnak is a helyszíne.

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a pénteki hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy Donyeck környékén az orosz hadsereg folytatta offenzíváját és újabb állásokat foglalt el. A tábornok szerint az ukrán fegyveres erők sikertelen támadási és ellentámadási kísérletek során Kupjanszk irányában mintegy 35 katonát, egy páncélozott harcjárművet és három kisteherautót, Liman irányában több mint negyven katonát, egy gyalogsági harcjárművet és három páncélozott járművet, Donyeck térségében mintegy harminc halottat és sebesültet, egy páncélozott személyszállító és két egyéb járművet, a donyecki régió déli részén pedig mintegy negyven halottat és sebesültet, valamint négy járművet veszítettek.

Az orosz rakéta- és tüzérségi erők két ukrán vezetésipontra, 45 lőállásban lévő tüzérségi egységre, valamint 86 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásra mértek csapást, megsemmisítve három lőszer-, fegyver- és hadfelszerelés-raktárt, és egy amerikai gyártmányú AN/TPQ-37-es ellentűzradart. Az orosz légierő lelőtt egy ukrán MiG-29-es repülőgépet és egy Mi-8-as helikoptert, a légvédelem pedig 11 drónt és két Uragan-rakétát.

Az orosz védelmi tárca összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború óta 344 repülőgépet, 184 helikoptert, 2669 drónt, 396 légvédelmi rakétarendszert, 7127 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 931 többszörös rakétavetőt, 3685 tüzérségi löveget és aknavetőt és 7614 speciális katonai járművet veszítettek. Az adatokat más források nem erősítették meg.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?