Újraválasztották az elnököt Venezuelában

Venezuelában a hivatalban lévő elnököt, Nicolas Madurót a szavazatok 51 százalékával újraválasztották az ország élére, immáron a harmadik ciklusra – jelentette be a Nemzeti Választási Tanács (CNE) nem sokkal vasárnap éjfél után.

Maduro 5,15 millió szavazatot kapott, megelőzve az ellenzéki jelöltet, Edmundo Gonzalez Urrutiát, aki 4,5 millió voksot (44,2 százalék) szerzett – derült ki a CNE elnöke, Elvis Amoroso által közölt hivatalos adatokból, miután összeszámolták a voksok 80 százalékát. A választáson a szavazásra jogosultak 59 százaléka vett részt, közölte az MTI.

Fotó: MTI / Híradó.hu

Korábban több exit poll is ellenzéki győzelmet vetített előre. Az ellenzék úgy fogalmazott, hogy „van ok az ünneplésre”, és arra kérte támogatóit, hogy továbbra is kövessék figyelemmel a szavazatok számlálását.

Az ellenzéki jelölt, Gonzalez az X közösségi portálon helyi idő szerint 23 óra körül, az eredmények kihirdetése előtt közzétett bejegyzésében azt írta: „Az eredményeket nem lehet eltitkolni. Az ország békésen a változást választotta”.

Az Egyesült Államok hétfőn „tisztességes és átlátható” szavazatszámlálásra szólított fel az elnökválasztást követően. Antony Blinken amerikai külügyminiszter egy nyilatkozatában azt mondta: „Most, hogy a szavazás véget ért, létfontosságú, hogy minden szavazatot tisztességesen és átláthatóan számoljanak meg. Felszólítjuk a választási hatóságokat, hogy az átláthatóság és az elszámoltathatóság szavatolása érdekében tegyék közzé a szavazatok részletes megszámlálásának adatait”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?