Új európai parlamenti többség megteremtését tűzte ki célul Giorgia Meloni

Új európai parlamenti többség megteremtését tűzte ki célul a június választások alkalmával Giorgia Meloni olasz kormányfő az olasz közszolgálati televíziónak adott interjúban vasárnap – írja az MTI.

„Köztudott, hogy első számú célom Európában, hogy egy másfajta többséget próbáljak meg felépíteni ahelyett, amely az utóbbi években vezette Európát” – jelentette ki Meloni. Az olasz kormányfő azt mondta, az európai állampolgárok döntenek arról, ki alkotja majd a többséget a júniusi választások után.

Fotó: governo.it

„Én nem vagyok hajlandó többséget alkotni a baloldallal, a többit majd meglátjuk” – hangoztatta a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy céljának egy jobbközép többség kialakítását tartja, mellyel Európában is ellenzékbe küldhető a baloldal. Arra utalt, hogy Olaszországban 2022 szeptemberében a jobboldali szövetség tudta ellenzékbe szorítani az éveken át kormányzó baloldali pártokat.

Meloni, aki a legnagyobb olasz párt, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) és egyben az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) elnöke, a RAI olasz köztévé In mezz’ora című politikai műsorában beszélt.

„Úgy gondolom, hogy a baloldal receptjei tévesek, és ahogyan Olaszországban is nagy mértékben bebizonyosodott, a szivárvány színű többség a végén kizárólag gyenge kompromisszumokat képes kötni, és nem vagyunk olyan történelmi pillanatban, amikor megengedhetjük magunknak, hogy Európa gyenge legyen” – jelentette ki Meloni.

Hozzátette: olyan Európára van szükség, amelynek víziója van, amely a jelentős kérdésekre összpontosít, amely képes megmondani, hogyan védjük meg állampolgárainkat, miként védjük meg vállalkozásainkat, határainkat, miként juthatunk szerephez a világ nagy válságaiban.

„Attól, hogy a jobbközép egy darabját és a balközép egy darabját összeillesztjük, nem jutunk megoldásokhoz” – utalt Meloni az eddigi európai parlamenti többség összetéMegjegyezte, hogy a baloldal a zöld átmenet politikája nevében az európai polgárok „szabadsága ellen intézett támadást olyan szigorításokkal és előírásokkal, amelyeknek semmi közük ahhoz, amivel az Európai Uniónak kell foglalkoznia.”

Meloni úgy vélte, nem számtalan „apró-cseprő” üggyel hanem kevesebb, de jelentős kérdésekkel kell foglalkozni, ahogyan azt az Európai Unió alapítói szerinte elképzelték. Meloni szerint az unió eredeti céljait valójában azok testesítik meg, akiket ma Európa ellenesnek kiáltanak ki.

„Amikor a szabályok nélküli globalizáció ellen emeltem fel szavam, autarkiával, gazdasági bezárkózással vádoltak meg. A szabályok nélküli globális kereskedelemmel azonban a gazdaság vertikálisan gyarapodott, az autoriter kormányok megerősödtek, és mi demokráciák gyengévé váltunk az értékláncban” – jelentette ki Giorgia Meloni.

Kijelentette, a baloldal csak akkor ismeri el a demokráciát, amikor ő van kormányon. Giorgia Meloni úgy vélte, hogy a leköszönő Európai Bizottság „sok hibát követett el”.

Ursula von der Leyennel kapcsolatban azt mondta, hogy „alkalmanként pragmatikusabb volt mint az általa vezetett bizottság”. Természetesnek nevezte, hogy a bizottság mindenkori elnökével intézményes kapcsolatban áll, amiként ezt von der Leyennel is tette. Olaszországban június 8-án és 9-én tartják az európai parlamenti választásokat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?