Történelmi mélypontra süllyedt Emmanuel Macron népszerűsége

Nemcsak politikai ellenfelei, de korábbi szövetségesei és ismert közéleti szereplők is hangosan bírálják a francia köztársasági elnököt. A megélhetéssel küzdő francia társadalom egyre kritikusabban ítéli meg Macron fényűző életmódját, és gyakran Marie Antoinette-hez hasonlítják – írja az MTI.

Szeptember elején két közvélemény-kutató cég is rendkívül alacsonyra mérte Emmanuel Macron támogatottságát. A Les Echos szerint a franciák mindössze 17 százaléka, a Verian felmérése alapján pedig csupán 15 százaléka bízik a francia elnökben.

Történelmi mélypontra süllyedt Emmanuel Macron népszerűsége | Fotó: Agerpres

Az eddigi legkevesebb támogatottságot korábban François Hollande köztársasági elnök érte el, akinek 14 százalékra mérték a népszerűségét. A negatív rekordhoz jelenleg Emmanuel Macron is vészesen közelít.

A francia elnök népszerűségét tovább rontotta, hogy nemrég a palesztin állam elismerése mellett állt ki az ENSZ-ben, holott a közvélemény-kutatások szerint a franciák 78 százaléka ellenezte a döntését. Párizs ráadásul azt is bejelentette, hogy a Gázai övezetben élő palesztinok szélesebb körben jogosultak a francia menedékjogra – számolt be róla a The Telegraph.

A francia lakosok attól tartanak, hogy Palesztina elismerése, valamint a szélsőséges állampolgárok befogadása növelheti a terrortámadások kockázatát. A francia kormány korábban egy programot is elindított, amely 300 palesztin diák meghívását célozta a francia egyetemekre. A döntést azonban hamar visszavonták, miután kiderült, hogy több jelentkező antiszemita, köztük Adolf Hitlert dicsőítő tartalmakat osztott meg a közösségi médiában.

Gazdasági és társadalmi válság

A francia elnök komoly krízissel néz szembe, hiszen lemondását már nemcsak Marine Le Pen és Jean-Luc Mélenchon követeli, hanem számos korábbi szövetségese is. Hat volt miniszterelnöke a nyilvánosság előtt kritizálja, közülük többen pedig a 2027-es francia elnökválasztáson is indulnának.

Franciaország államadóssága soha nem látott szintre emelkedett, miközben a kormány továbbra sem hajt végre reformokat. Többek között nem csökkentették a nyugdíjkorhatárt, és a jelentős bevételt szerző nagyvállalatok megadóztatása is elmaradt. Franciaország és az Európai Unió emellett nem tudott olyan kereskedelmi megállapodást kötni az Egyesült Államokkal, mint amilyet Keir Starmer brit miniszterelnöknek sikerült elérnie.

A bevándorláspolitika ugyancsak komoly vitákat kelt: szeptember elején több párizsi mecset előtt is disznófejeket találtak, közülük néhányon Macron neve szerepelt. A francia kormányzással szembeni elégedetlenség a gazdasági elitben is megmutatkozik. Bernard Arnault, a világ egyik leggazdagabb embere, a Louis Vuitton Moët Hennessy (LVMH) vezetője szintén Macron gazdasági döntését bírálta. Ez különösen kínosan érintette az elnököt, tekintve, hogy felesége, Brigitte Macron az elmúlt években a luxusmárka egyik legismertebb arca volt.

A francia társadalom elégedetlenségéről szólva több lap úgy fogalmazott, hogy Macron népszerűtlenségével és pazarló költekezéseivel egy modern kori Marie Antoinette-hez hasonlítható.

Nagyzási hóbort állami pénzen

Emmanuel Macron megítélésén a fényűző költekezés is sokat rontott. Az időzítés különösen érzékeny, amikor Franciaországban az energiaárak és az infláció növekedése miatt az állampolgárok a megélhetésért küzdenek.

A francia elnöki hivatal 2024-ben 125 millió eurót – közel 50 milliárd forintot – költött el az Elysée-palota vacsorákra és más luxuskiadásokra.

Különösen költséges volt, amikor III. Károly brit király tiszteletére tartottak vacsorát, ahol kék homárt és rózsás macaront szolgáltak fel a mintegy 160 meghívottnak. A vendégek között olyan hírességek is feltűntek, mint Mick Jagger vagy Hugh Grant. Az említett díszvacsora önmagában közel félmillió euróba került a francia adófizetőknek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?