Több százezren tüntettek Barcelonában a katalán függetlenségért a nemzeti ünnepen
A városi rendőrség szerint mintegy 150 ezren, a szervező Katalán Nemzetgyűlés (ANC) nevű politikai civil szervezet szerint 700 ezren tüntettek Katalónia függetlenségéért Barcelonában a katalán nemzeti ünnepen vasárnap.
A tüntetés négy és fél kilométeres útvonalát ellepte a zászlókat, transzparenseket magasba tartó tömeg, noha létszámuk elmaradt a járvány előtti évek demonstrációitól. Az előző évektől eltérően most nem voltak látványos és figyelemfelkeltő performanszok sem.
„Politikusok nélkül már függetlenek lennénk!”, „Árulókat sem itt, sem Madridban”, „Kormány, egyoldalú függetlenségi nyilatkozat vagy lemondás?” – üzenték az utcára vonult tüntetők, így kifejezve elégedetlenségüket az autonóm tartomány vezetése felé, míg korábban a legtöbb kritika a spanyol államot érte a nemzeti ünnepi felvonuláson.
A tüntetést szervező mozgalommal fennálló véleménykülönbség miatt sem Pere Aragonés katalán elnök, sem pártja, a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) politikusai nem vettek részt az eseményen, amelyre még nem volt példa az elmúlt tíz évben.
„A hamis párbeszédek nem tévesztenek meg senkit” – mondta a Dolors Feliu, az ANC elnöke a felvonulás végén tartott beszédében, a spanyol és katalán kormány között évek óta tartó, de eddig eredménytelen tárgyalásokra utalva.
„Az intézményeknek a függetlenség eszközének kell lenniük” – hangsúlyozta és kijelentette: Katalónia vezetése vagy megvalósítja függetlenedést Spanyolországtól, vagy írjon ki előrehozott választásokat.
Pere Aragonés a tüntetés előtt tartott pártrendezvényen arról beszélt, hogy a függetlenségi mozgalomnak befogadónak kell lennie, nem szabad kizárnia senkit. Katalónia elszakadásához ugyanis el kell érni egy „legyőzhetetlen többséget”.
„Meggyőződését és elkötelezettségét” fejezte ki amellett, hogy Katalónia szabadon, népszavazáson fog dönteni jövőjéről, hozzátéve, hogy ezen dolgoznak a rendelkezésükre álló eszközökkel.
A katalán vélemény-tanulmányi központ (CEO) legutóbbi, nyár közepén közzétett felmérése szerint Katalónia önállósodását Spanyolországtól a lakosság 41 százaléka támogatja, míg 52 százalék ellenzi a független állam létrehozását.
CSAK SAJÁT