FRISSÍTVE – Tizenhat ember sérült meg a New York-i metróállomáson történt lövöldözésben

Több embert meglőttek és fel nem robbantott szerkezeteket találtak egy New York-i metróállomáson – jelenti a Reuters hírügynkség. FRISSÍTÉS: A hatóságok egyelőre 16 sérültről tudnak, egyikük sincs életveszélyes állapotban.

A New York-i tűzoltóság közölte, hogy egy füstöt jelentő segélyhívásra reagáltak egy metróállomáson, és több lőtt áldozatot találtak Brooklyn Sunset Park negyedében.

Az NBC szerint rendőrségi forrásai szerint egy férfi, aki a metró dolgozóinak egyenruhájára hasonlító ruhát viselt, valamilyen eszközt dobott el, majd pedig tüzet nyitott a szerelvényre várakozókra.

A New York-i rendőrség szóvivője a Reutersnek elmondta, hogy a rendőrök megérkeztek a helyszínre érkeztek, de a sebesültek számáról és állapotáról egyelőre nem tudott információkkal szolgálni.

FRISSÍTÉS: A hatóságok egyelőre 16 sérültről tudnak, tíz személyt ért lövés. Öten kritikus állapotban vannak, de egyikük sincs életveszélyben, emellett hat személy füstmérgezést kapott – írja a The Guardian.

A támadás egy Manhattan felé tartó szerelvényen történt. Az egyik utas felvett egy gázmaszkot, majd elővett egy tartályt, amiből füst ömlött ki. A férfi ezután tüzet nyitott, és több utast is eltalált.

A gyanúsított, akit alacsony és erős testalkatú fekete férfiként írtak le, gázmaszkot és zöld, az építőiparban használatos mellényt viselt, elmenekült a helyszínről. A rendőrség egyelőre nem terrorcselekményként kezeli a támadást.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?