Szijjártó a CNN-nek: ha visszaadnák a magyar kisebbség jogait, az  megkönnyítené a viszonyt Ukrajnával

A béke esélyéről és kárpátaljai magyarokról is beszélt Szijjártó Péter a CNN-nek adott interjújában. A magyar külgazdasági és külügyminiszter szerint „először a háborút kellene megállítani, aztán az ukránokat és az oroszokat tárgyalóasztalhoz ültetni, és tárgyalni a békeszerződésről”. Mint mondta, ez nem fog megtörténni az Egyesült Államok nélkül.    

Az Ukrajna-fáradtság az európai parlamentekben, a nemzeti parlamentekben vagy az Egyesült Államokban azt bizonyítják, hogy a béke körülményei nem fognak javulni – mondta Szijjártó Péter, aki Richard Quest televíziós személyiség Quest Means Business című műsorának vendége volt New Yorkban. Ez egy nagy vita Európában köztünk és azok között, akik nem gondolják, hogy a békének most kellene eljönnie, mondván, hogy a helyzetnek a harctéren kellene javulnia napról napra a béke szempontjából. De a helyzet nem ez. Ma a béke körülményei sokkal jobbak, mint holnap lesznek. Tegnap sokkal jobbak voltak, de ma még mindig jobbak, mint holnap lesznek. És holnapután sokkal rosszabbak lesznek, mint holnap. Tehát itt az idő a békére, a háborút meg kell állítani” – fogalmazott a magyar külgazdasági és külügyminiszter a CNN amerikai hírcsatornán.

A Magyar Nemzet által idézett tárcavezető leszögezte, van egy magyar közösség Ukrajnában, amelynek tagjait besorozzák a hadseregbe, a frontra vezénylik őket, és sajnos az életüket vesztik. Először a háborút kellene megállítani, aztán az ukránokat és az oroszokat tárgyalóasztalhoz ültetni, és tárgyalni a békeszerződésről. Természetesen ez nem fog megtörténni az Egyesült Államok nélkül. Az Egyesült Államoknak ott kell lennie, az Egyesült Államoknak részesének kell lennie a garanciáknak, hogy a béke fenntartható legyen”  – mondta a magyar miniszter. A tárcavezető ugyanakkor az interjúban hangsúlyozta, hogy bizonyos elveknek nagyon stabilnak kell lenniük. Ezek az elvek pedig a területi integritás és a szuverenitás kell, hogy legyenek. Ezeket a világ minden országa esetében tiszteletben kell tartani, de a háborút meg kell állítani.

Szijjártó Péter: a nemzeti kisebbségek jogai, azok tiszteletben tartása nagyon fontos európai kérdés Fotó: Sziijjártó Péter Facebook oldala

A magyarországi lap által ismertetett interjúban Szijjártó Péter arra a kérdésre, hogy Zelenszkij ukrán elnök rossz diplomata-e, azt mondta: ennek eldöntését az ukránokra kell hagyni. Mint fogalmazott: az országáért harcol. Ki tenné ezt másképp? Úgy értem, a saját országáért harcol. Meg kell értenünk őt. Akár jó, akár rossz diplomata, akár jó, akár rossz híreket hoz, nézzék, ha visszaadná az ukrajnai magyar kisebbség jogait, azokat a jogokat, amelyeket lépésről lépésre vettek el tőlük 2015 óta, az megkönnyítené a mi viszonyunkat is hozzá vagy Ukrajnához. Nem tudom, hogy miért nem teszi meg. De biztos van rá magyarázat” - fogalmazott a miniszter. 

Szijjártó Péter hozzátette: Magyarország a jog eszközével védi a kárpátaljai magyarokat. Az ő jogaik csorbítása nem Zelenszkij elnökkel kezdődött, hanem már 2015-ben. És el sem tudom mondani, hány találkozóm volt Ukrajna éppen aktuális külügyminiszterével, amikor arra kértem őket: ne tegyék ezt! Lehetnénk barátok, lehetnénk szövetségesek. De az, hogy elvesznek minden jogot a magyar kisebbségtől, hogy anyanyelvükön férhessenek hozzá az oktatáshoz, a médiához, a kultúrához, minden egyébhez, nos, ez konfliktust okoz kettőnk között. Miért teszik ezt? És hamarosan jön a soron következő kérdés, hogy egyetértünk-e azzal, hogy megkezdődjenek az európai uniós csatlakozási tárgyalások Ukrajnával. És ha nem adják vissza a magyarok jogait, nagyon bonyolult helyzetbe kerülünk. Hogyan mondhatnánk erre igent? Tudja, a kisebbségi jogok, a nemzeti kisebbségek jogai, ennek tiszteletben tartása nagyon fontos európai kérdés” – szögezte le a magyar miniszter.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?