FRISSÍTVE – Putyin szerint a háborút a Nyugat kezdte, és továbbra is csak különleges katonai hadműveletről beszél

Az orosz parlament két házának, valamint az orosz katonasághoz, illetve a parancsnokokhoz intézett keddi beszédében Vlagyimir Putyin továbbra is „különleges katonai hadműveletként” beszél az orosz-ukrán háborúról, amit szerinte nem Oroszország indított el tavaly február 24-én, hanem a Nyugat kezdte korábban.

Miközben a világ nyílt háborúként tartja számon az ukrajnai vérontást, Vlagyimir Putyin továbbra is úgy tartja, hogy „mindössze” egy „különleges katonai hadműveletről” szó annak érdekében, hogy megvédjék országuk integritását, amit az Amerikai Egyesült Államok és szövetségesei veszélyeztetnek.

Ezzel magyarázta a „hadművelet” tavaly február 24-ei megindítását az orosz elnök, aki szerint a NATO „mocskos játékot játszott”, „kétszínű magatartást tanúsított, amit Jugoszláviában és Szíriában is láttunk”, továbbá azt is mondta, hogy a nyugati katonai szövetség „hazudik a saját állampolgárainak is”, sorolta vádjait Putyin.

Oroszország el fogja tolni határaitól a fenyegetést

Minél nagyobb lesz az Ukrajnának szállított fegyverek hatótávolsága, annál messzebbre fogja Oroszország eltolni a határaitól a fenyegetést – figyelmeztetett Vlagyimir Putyin. Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a hadsereg és a hadiflotta fejlesztésének alapjául az Ukrajnai „különleges hadműveletben” megszerzett tapasztalatok szolgáljanak. Ebben, mint mondta, a legkorszerűbb technológiákra fognak támaszkodni. Elmondta, hogy az orosz nukleáris erőknél 91 százalékos a korszerű technika aránya.

Putyin szerint az orosz politikai erőknek a biztonság és az ország szuverenitása kérdésében azonos az álláspontjuk.

Nem lesz boszorkányüldözés

Akik árulókká váltak, felelni fognak, de Oroszországban nem lesz boszorkányüldözés - ígérte Vlagyimir Putyin. Mint mondta, felelősségre vonják azokat, akik „a nyílt árulás útjára léptek”, terrorcselekményeket vagy Oroszország területi integritása elleni bűncselekményt követnek el. „De mi soha nem leszünk olyanok, mint a kijevi rezsim és a nyugati elit. (.) Nem számolunk el azokkal, akik félreálltak és eltávolodtak a hazától, maradjon ez a lelkiismeretükön” – mondat az elnök.

Putyin szerint Oroszországban a törvényesség betartásával meg fogják tartani az idén esedékes regionális és helyhatósági választásokat, és a jövő évi elnökválasztást is.

Moszkva felfüggeszti részvételét a hadászati fegyverzetcsökkentési megállapodásban

Oroszország felfüggeszti részvételét a hadászati támadófegyverek csökkentéséről megkötött orosz-amerikai Új START megállapodásban - jelentette ki az orosz elnök. Mielőtt visszatérnének a START-szerződésről folytatott tárgyalásokhoz, tisztázni kell, hogyan mi módon veendő figyelembe Franciaország és Nagy-Britannia nukleáris arzenálja - közölte Putyin.

Fotó: Agerpres/EPAAz orosz elnök azt is elmondta: információja van róla, hogy az Egyesült Államok nukleáris fegyver valós tesztelésére készül. Közölte, hogy az orosz védelmi minisztériumnak és a Roszatomnak készen kell állniuk a nukleáris fegyvertesztre, ha ezt az amerikai fél elsőként megteszi.

Az orosz gazdaság erősebb, mint a Nyugat jósolta

Az orosz gazdaság sokkal erősebbnek bizonyult, mint amennyire a Nyugat jósolta, a kihívásokban meg kell találni a lehetőségeket - fogalmazott az orosz elnök, aki sürgette az új logisztikai folyosók és hatékony gazdasági kapcsolatok kiépítést. Mint mondta, Oroszországnak fejlesztenie kell a fekete- és az azovi-tengeri kikötőit is. Szibéria fejlesztésére, valamint a transzszibériai és a Bajkál-Amur-vasútvonal kapacitásának növelésére szólított fel.

Oroszországi beruházásokra biztatta az üzletembereket, akiknek állami támogatást ígért.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?